Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 20. (Budapest 1923)
Noszky, J.: A Zagyvavölgy és környékének geológiai és fejlődéstörténeti vázlata
A Z AGYVAVÖLGY ÉS KÖRNYÉKE (il 111. A terület fejlődésmenete. Területünk fejlődéstörténetének tárgyalásánál bizonyos megbatározott időpontból kell kiindulnunk s ezt legczélszeriibb a harmadkor kezdeténél felvenni. Ekkor területünk zöme kétségen kiviil szárazulat, mert a mélyben az alsó és középső oligocén alatt sehol más képződményt nem találunk, mint kristályos palákat; ezt igazolják a mélyfúrások (Balassagyarmat, Losoncz és környéke), valamint a mélységből feltörő amphibol-andesitek zárványai. A déli határos területeken lépnek csak fel a felső eocén és a mezozoós képződmények. Ebben az időben fent északon már kezdenek kialakulni a kárpáti gyűrődések ránczai ; elsősorban is megvan, a mi ránk nézve a legfontosabb, a Vepor massivum, a mely a Ny. oldalán levágott hatalmas tönkben (közép miocénletörés) maradt fenn. A másik nagy alapvető momentum az a probléma, hogy mi volt ekkor a dél felé eső szomszédos területen, az Alföld felső peremén, a Jászság, Kunság táján? A közfelfogás sokáig az volt, hogy itt az egész Alföldet borító nagy harmadkori medencze részlete volt, a melyből azután öblözetek nyúltak be a mai hegyvidékeinkről lejövő folyók völgyeinek helyén. Ezek az öblözetek lassan és fokozatosan visszahúzódtak s a hegyekről lehordott törmelék lassan feltöltötte az Alföldet. Ez az elmélet igen tetszetős és egyszerű volt, de sajnos, az ujabb tények megvilágításában több részlete nem vált be. Csak deductió volt az, a mely egy-két esetből akart általánosítani. Az elmélet, pl. Budapest környékén, bevált volna valamennyire, de tovább úgy északra, mint délre, már egyre szaporodtak az ellentmondások. Elhunyt nagy mesterünk, LÓCZY LAJOS 1913-ban közölte ujabb elméletét, 1 a melyben már felhasználta a dunántúli észleleteken kiviil a Mátra- és Bükk-hegységekben végzett geologiai felvételek adatait is, valamint az egész alföldi medencze környezetéről az összes rendelkezésre álló adatokat. Elméletének lényege az. hogy mai középhegységeink déli oldalán a Balatontól kezdve a Tiszáig egy régi kristályos magvú magas terület, hegység állott a harmadkorban egész a középső miocén végéig, mikor sülyedésnek indul és nagy pasztákban lassan alásülyed, s a felső miocénben már jórészt viz alá kerül. Ennek fennakadt roncsszerü északi részei a paleozoós és mezozoós szigetségek, a mai középhegység magvai. Ezt a földséget a régibb harmadkorban helyenként sülyedéses transgressé >k érték ugyan, de lényegileg szárazulat maradt a szarmatáig. 1 A Balaton környékének Geomorphologiája. (Pótfüzetek a Term. Közi. XL\. 5 — 7.1.) 5*
