Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)
Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből
90 SÖÓS LAJOS "hosszúsága, vagyis dúczai tetemes távolságra fekszenek egymástól, kivéve a bal parietalis és a zsigerdúezot, melyek szorosan egymás mellett helyezkednek el. 12. Clausilia (Idyla) pagana EM. (69-70. rajz). Köpeny szer vek. Köpenyürege nagy, 2% kanyarulatnyi mély, a köpenyben pigment nincs ; veséje megnyúlt, előrefelé egyenletesen hegyesedő, y 2 kanyarulatnyinál valamivel rövidebb ; szívburka körülbelül fele a vese hosszának. Bélcsatorna. Pharynxa meglehetősen megnyúlt, karcsú; nyálmirigyei aránylag hosszúak, meglehetősen tömör álloüiányúak, a középvonalból eltolódtak, mert a baloldali a nyelőcső hâtés baloldalán, a jobboldali pedig jobb- és hasoldalán foglal helyet. Rad ula (69. rajz). Középsőfoga valamivél kisebb és "karcsúbb a szomszédos mellékfogaknál, háromhegyű, azonban ectoconusai nagyon aprók'; mellékfogainak száma 6, mind kéthegyűek, mert már az első mellékfognak jól fejlett ectoconUsa van ; a belső peremfogak háromhegyűek, a hegyek száma kifelé 6-ig emelkedhetik, az utolsó peremfog már csak jelentéktelen lemez. A radula képlete : 13 1 míí 6 T 1 T •6' 69. rajz. A Clausilia (Idyla) pagana RM. 70. rajz. A Clausilia (Idyla) radulája. pagana RM. ivarkészüléke. V • üjr C , í-UíiJ Ivarkészülék (70. rajz). Hímnősmirigye a 6-ik kanyarulatban helyezkedik el, mindössze három, pigmentes bojtból áll s azok mindegyikét is csak kevés mirigycső alkotja. Hímnősvezetéke a szokásos szerkezetű. Párzótáskája aránylag nagyon nagy, be van ágyazva a fehérjemirigy anyagába. Fehérjemirigye eléggé nagy, laza állományú, bolyhos felületű. Peteondóvezetéke rövid, az egész vezeték felénél rövidebb, majdnem hengeres. Uterusa kevéssé tág, kissé redőzött, fehér színű, vízben alig duzzadó szőve-