Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 15. (Budapest 1917)
Soós, L.: Vizsgálatok a magyarországi Pulmonáták rendszertani anatómiája köréből
36 SOÓS LAJOSideggyűrű előtt fekszenek, a miben ismét a Physá-val egyeznek meg, azonban eltérnek a Limnaeák-tó\, melyeknek e szerve a garatideggyűrű mögött fekszik. 1 Bélcsatomájuk másik jellemző vonása az, hogy gyomruk és középbelük határán, ismét egy kivételt ( Bathyomphalus contortus) leszámítva, vakbélszerű függelék van, melyet röviden pylorus-függeléknek nevezek. Erről a szervről, mely bizonyára homolog a Physa gyomrának hasonló függelékével, az irodalomban nem találok említést. Radulájuk sokkal kevésbbé változékony, semmint egyéb példák alapján várni lehetne, úgy hogy e szervet rendszertani beosztás alapjául csak nagyon korlátolt mértékben lehet felhasználni. Ivarkészülékük legjellemzőbb, közös vonásai a következők: Hímnősmirigyük a Limnaeák-tói, a Physá-tói és az Aplexá-tói eltérően nincs beágyazva a középbélmirigybe, hanem az előtt, a zsigerzacskó legcsúcsában, vagyis a héj legbelső részében foglal helyet s acinusai nem kétoldalt helyezkednek el a hímnősvezeték mentén, hanem a Stylommatophorákhoz hasonlatosan egysorosán, annak egyik oldalán. Kői ivarvezetékükön a petevezeték és az uterus nem határolódik el élesen, hanem az előbbi fokozatosan kitágulva megy át az utóbbiba, azért ismertetése alkalmával röviden női ivarvezetéknek fogom nevezni. Párzótáskájuk mindjárt az ivarnyílás mögött nyílik, tehát vaginájuk, mint a Limnaeák-é és az Aplexá-é, nagyon rövid. Hím ivarvezetékük tekintetében a Physával és az Aplexá-xal egyeznek meg, mert az vékony cső, melynek egyik része a mirigyes prostata. Párzószervük két részből áll, mint a Basommatophoráké általában, s egyik fontos sajátsága következtében két csoportra oszthatók. U. i. az egyik csoport penisére, t. i. a tulajdonképeni penisre jellemző, hogy végén mészből álló szuronyszerű képződmény van, a mint azt már FICINUS 2 és LEHMANN megállapította, S a melyet illetőleg különösen BÜCHNER végzett (1. c.) értékes és beható vizsgálatokat, azért erre a pontra különösebb figyelmet nem kellett fordítanom, mert az általam vizsgált fajokat az említett szerzők ebből a szempontból már megvizsgálták. Az érdeklődő BÜCHNER dolgozatában megtalálja az idevágó pontosabb útbaigazításokat. A másik csoport tagjait viszont az jellemzi, hogy penisüknek szuronyszerű függeléke nincs. LEHMANN e sajátság alapján a Planorbis-okat két csoportra osztotta, jelesen az «Inermes» és «Armati» csoportokra, mely két csoportot én is megtartom. Az elmondottak után az általam vizsgált Planorbis-iéléket a követ1 BUCHNER (1. c., p. 17) hangsúlyozza, hogy a PZanorfits-oknak 4, és nem 2 nyálmirigyük van. Ezt a tévedését annál kevésbbé értem, mert maga, bár hibásan, lerajzolja a Oyrorbis vortex bélcsatornáját (t. I., fig. 5) s azon csak két nyálmirigyet rajzol. 1 FICINUS , Der Penis der einheimischen Planorben. (Zeitschr. f. die gesammt. Naturwissenschaften, 30. Bd., 1867).
