Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 10. (Budapest 1912)

Schmidt, A.: Az Oxytrypia orbiculosa Esp. fejlődési viszonyai

OXYTRYPIA ORBICÜLOSA ESP. 625 horpadt alapi részen magán a terecskék körvonalai el vannak mosódva. Harántirányú bordázat nincsen, csak a villás elágazások egyes kiékelődési helyein van két-két borda között egy rövid ferdén álló borda. A pete átmérője : 0"91 mm. ; magassága : 0-74 mm. Mint e leírásból kitűnik, a pete egyáltalában nincsen idegen anyagokkal bevonva s nem is különbözik lényegesen a többi bagolypillék petéjétől. AiGNER-t az vezethette félre, hogy üres petéket kapott, melyekből a liatal hernyók már kibújtak. A hernyók minden valószínűség szerint napokon át mászkálhattak abban a skatulyában, melyben a peték voltak, míg csak éhent'el nem pusztultak. Közben azonban az egész skatulya belsejét a petékkel együtt szálaikkal keresztül-kasul szőtték. A nőstény október hóban tojj a le petéit, a melyek áttelelnek. Az áttelelt petékből kísérleteimnél az első hernyók 1910-ben április 1-én és 2-án keltek ki; legnagyobb részük azonban április 7—12-ike között. LANGERTH JÓZSEF feljegyzéseiben, melyeket A

IGNER a «Rovartani Lapok»-ban közzétett, a kikelő fiatal hernyókról a következőket találjuk: «A hernyó márcz. 17-én délelőtt 10—11 órakor kel ki, igen virgoncz, a petéből azonnal a föld alá búvik : fehéres, finom gyér szőrözettél, az utolsó gyűrűzet felé erősen szőrös, feje felé vastagabb, úgy mint az Oleagináé s ugyanaz a geometraszerü járása is van, mint amannak. Feje nagy, világosbarna és fényes». Hozzáteszi még A

IGNER: «A föld alatt LANGERTH hernyói bizonyára nem találták meg a nekik való eledelt : elpusztultak. Ellenben úgy látszik, tudták Langerth is, Anker Lajos is annak módját, miként kell a hernyót és a bábot a szabadban keresni. Titkukat azonban velük együtt elnyelte a sír». A petéből kikelt, körülbelől 2 mm. hosszú fiatal hernyók (VII. tábla, 3. ábra) legnagyobb része szennyes fehér, illetőleg sárgás színű, többnyire, jól áttetsző piros liátiedénynyel. Egyesek hátlemezei már most gyengén barnásszínűek némi vörhenyes árnyalattal. A fej teteje és a nyakpaizs halavány mogyoróbarna; a szájrészek sötétebbek, inkább vörösesbarnák ; a csoportszemek környéke csaknem fekete. A fej és az első szelvény szembetűnően szélesebb a test többi részénél, mely hátrafelé vékonyodik. A fejlődés e fokán a kis hernyó inkább valami Zeuzera vagy Cossus hernyóhoz hasonlít. A nyakpaizs még össze van nőve és közepén a később mutatkozó világos választó vonalnak csak a nyoma látható. Az utolsó szelvény, a mely a fogókat viseli, kékesszürke árnj'alatú. Nagyító alatt a háton jól szembetűnnek az igen apró pont alakú szemölcsök, melyekből egy-egy sárgásbarna serte áll ki. E szemölcsök elhelyezkedése olyan, mint a felnőtt hernyónál s e miatt majd csak enAnnales Musei Xationalis Hungarici. X. 40