Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 8. (Budapest 1910)

Soós, L.: A Helix arbustorum hím csirasejtjének fejlődése

A HELIX ARBUST0EU3I HÍil CSÍRASEJTJÉNEK FEJLŐDÉSE. 279 A két állatcsoport petéjének fejlődésében mutatkozó nagy megegyezés, mondja POPOFF, csak azt bizonyítja, bogy a hasonló körülmények a fejlődés módját rendszertanilag oly távol eső állatokban is hasonlóvá tehetik. Ez a magyarázat a Helix arbustorum-iSL természetesen nem alkalmazható. Hiszen a magyarázat alapját alkotó jelenségnek, nevezetesen az ivarmirigyben való hosszas veszteglésnek épen az ellenkezője tapasztalható a rendkívül gyorsan fejlődő spermatozoák esetében. A magyarázatot tehát másutt kell keresnünk. Magyarázatképen arra a tényre hivatkozom, a melyre régebben WOLTERECK (128), újabban pedig HERTWIG PI. (49) utalt, hogy t. i. a sejt a növekedési időszak első felében voltaképen oszlásra készülődik. Erre vallanak a chromatin átalakulásának jelenségei, határozott chromosomák kialakulása s azok kettéliasadása. Azonban ez az oszlás nem megy végbe, tehát valami okból elnyomott oszlással van dolgunk, a mely után a magoszlás általános törvényei értelmében «nyugalmi» állapotnak kell következnie. Erre a kérdésre egyébként alább még rátérek. Az elmondottak alapján önkéntelenül is fölbukkan .az a kérdés, hogy ezeket a jelenségeket miként lehet, vagy egyáltalán meg lehet-e egyeztetni PiABL-nak és BovERi-nek a chromosomák individualitásáról szóló tanával? A búvárok nézete a chromosomák individualitásáról tudvalevőleg nagyon eltér. BOVERI, mint ismeretes, annyira egyéneknek tekinti őket, hogy hajlandó a plasmával szoros symbiosisban élő egyedeknek tartani őket. Viszont más búvárok (HERTWIG Ü., CARNOY és LEBRUN, MEVES, FICK stb.) a ehromosomákat csak «taktikai csoportoknak» tartják, melyek csak az oszlás alkalmával alakulnak ki, vagyis akkor, a midőn a chromatin két egyenlő részre való osztásáról van szó. Ujabban különben FICK összefoglalta azokat az érveket, melyek az individualitás tana ellen szólnak. Kétségtelen, hogy a chromosomák az ovo- és spermatocyták fejlődése során egyszer mindenesetre elveszítik egyéniségüket, t. i. az utolsó ovo-, illetőleg spermatogonialis oszlás után. A fiatal auxocvtákban chromosoma-egyéneket nem lehet találni egészen addig, mig a pachyten mag fonalai ki nem alakulnak. A chromosomák bizonyos esetekben, melyeket föntebb megemlítettem, a növekedési időszak folyamán is eltűnhetnek. Azok a búvárok, kik a chromosomák egyénvoltát tagadják, fő érvként erre a tényre támaszkodnak. Az individualitás tanának hivei ellenben arra hivatkoznak, hogy a chromatinnak az az átalakulása, a melyen az ovocyták fejlődése során átmegy, az individualitás szempontjából mellékes, mivel, mint BOVERI mondja, «fölfogásunkra nézve teljesen közömbös volna még az is, ha az az anyag, a mely a nyugvó magban