Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 8. (Budapest 1910)

Soós, L.: A Helix arbustorum hím csirasejtjének fejlődése

A HELIX ARBUST0EU3I HÍil CSÍRASEJTJÉNEK FEJLŐDÉSE. 239 felé oszolva két II-rendű spermatocytát hoz létre. A II-rendű spermatocyták még egyszer oszlanak, a mely oszlás eredménye a két spermát id a. A spermatidák közvetetlenül spermatozoákká alakulnak át. A spermatocyták két oszlása az u. n. érési időszakra esik. 2. A spermatogoniák. Mielőtt a kifejlődött Helix spermatogoniáiról szólanék, röviden ismertetnem kell ANCEL nagy dolgozatának (2) azt a részét, mely a fiatal csirasejtekkel foglalkozik. ANCEL dolgozata különösen azért fontos, mert végig kíséri a Helix pomatia csirasejtjeinek a fejlődését attól az időponttól, melytől kezdve az ivarmirigy már egyáltalán megkülönböztethető az embryo testének egyéb részeitől. ANCEL a még csak pár napos embryo ivarmirigyét egyetlen csőből (acinus) állónak találta. Ennek a csőnek a falát egyetlen mirigysejtréteg béleli ki. A sejtek határa bár kevésbbé éles, de mindazonáltal jól fölismerhető. Magvukban nagyon sok, erősen festődő chromatinrög, chromomera van. A chromomerák a mag belsejét teljesen kitöltik, úgy hogy a mag vashaematoxylinnel való festés után majdnem egészen fekete. Ezek ANCEL szerint a legelső megkülönböztethető csirasejtek. Közöttük itt-ott nagyobb sejtek láthatók, melyek szomszédjaiktól nemcsak nagyságuk, hanem magvuk sajátságai révén is elütnek, a mennyiben sokkal kevesebb chromomera van bennük, de azok egyike-másika igen tekintélyes nagyságú. ANCEL az előbbieket indifferens hámsejteknek nevezi. Jellemzi őket, hogy chromatinjuk többé-kevésbbé megnyúlt chromomerákra tagolódott, melyek egymástól határozottan el vannak választva. Ellenben az utóbb említett sejtek olyan sejtek, melyek átalakulófélben vannak «nagy csírasejtekké». Ezek fokozatosan nagyobbra és nagyobbra növekszenek, chromomeráik pedig ugyanakkor megrövidülnek, zömökebbekké válnak, egyesek összeolvadnak egymással s így szabálytalan chromatinfoltok keletkeznek belőlük, melyeknek többékevésbbé gömbded középpontjuk van s abból gyakran elágazó nyúlványok erednek. A chromomerák fokozatosan elveszítik a vashsematoxylinhoz való affinitásukat s mindinkább barnás színűek lesznek. Lassanként az összes chromatin barna színűvé lesz, leszámítva egyes gömbölyded részeket, a chromatinfoltok emiitett középpontjait, a melyek továbbra is feketére festődnek s végső alakjukban sejtmagvakat, «nucléoles nucléiniens», alkotnak. A mag a fejlődésnek ebben a szakaszában hatalmas nagyságúra növekedik, plasmája azonban nem gyarapszik ugyanolyan mértékben, azért a sejt ekkor kevés plasmából és a magból áll, mely utóbbiban néhány fekete magvacska és aránylag kevés, barnás chromatin