Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 2. (Budapest 1904)

Koch, A.: A beocsini czementmárga kövült halai

A BEOCSINI CZEMENTMÁRGA KÖTÜLT HALAI. 31 A fogak részletesebb ismertetése. A 9 a, b, c alatti ábrák három egyforma fog közül a legnagyobbat tüntetik elénk, természetes nagyságban (a) és háromszorosan nagyítva (b és c). Ennek hossza 10 mm., de a csúcsa rézsut le van törve, azzal együtt lehetett valami 11 mm. Alapja, melylyel az állcsonthoz volt nőve, érdes és legvastagabb, ovális kerületű, i mm. legnagyobb átmérővel. Az alap fölött a fog mindjárt laposodni kezd, és két oldalvásti gerinczél emelkedik belőle, mely közepe táján a legszélesebb, s a csúcs felé ismét összehajlik. A fog közepe táján lapítoltsága fokát az 1 : 1*5 viszonyszám fejezi ki, a mint az a 9 c alatti harántszelvényén is látható. A fog lapos oldalai irányában meg van kissé görbülve, még pedig a hal állkapcsán befelé, de egyúttal kissé hátrafelé is, úgy hogy ennélfogva részaránytalan lándzsa-alaku. (E sajátságok a rajzokon csak gyengén jutnak kifejezésre.) A fogat széles oldaláról nézve, megkülönböztethetjük rajta az ívelt külső és a kissé behajolt belső oldalát. (A 9 a ábra belső oldalát mutatja.; Az egész fog fénylő tömött dentin-rétegecskével van bevonva. Külső oldala általában simább a belsőnél. Mind a két oldalán azonban finom hosszrovátkák futnak a csúcsa felé. de a közepén túl elenyésznek, úgy hogy a csúcsa felé eső rész teljesen simának mondható. E finom rovátkákon kívül, mindjárt az alap felett, különösen a fog belső oldalan, kb. 8 mélyebb barázda is kezdődik és tart a fog közepetájáig, hol elenyészik. A fognak ez a közepetája egy feltűnő, gyűrűalakú duzzadással van megjelölve, melyen felül a fog csaknem teljesen sima. A 2-dik fog, melyet nem rajzoltattam le, 7 mm. hosszú, de alapja fölött ketté van törve. Legnagyobb szélessége az alapon 3 mm. A 3-dik fog csak 6 mm. hosszú és legnagyobb szélessége az alapján 2V2 mm. Ezt sem rajzoltattam le. E fogakat az Esox lucius L. egy nagy és egy közepes példánya csontvázával összehasonlítván, azt találtam, hogy a fogak nagyságra, alakra és liajlásra is nagyon jól egyeznek az E. lucius (közönséges csuka) alsó állkapcsában levő nagy ú. n. kutya fogakkal ; csupán a felületi rovátkák és barázdák tekintetében, valamint a gyűrűalakú duzzadást illetőleg, mutatkozik közöttük lényeges eltérés. A mi közönséges csukánknál a hosszanti rovátkák, sőt a belső oldalon a barázdák nyomai is, kézi nagyítón át nézve, szintén mutatkoznak némelyik fogon, habár puszta szemnek simáknak látszanak is. A két oldalnak gerinczélbe átmenetele itt is megvan, de a gyűrűs duzzadást a fog közepetáján egyiken sem láttam. Csak az tíint fel, hogy az E. lucius-na.k kutyafogai az alap felett mindjárt, kissé megszűkülnek, a mit a fossilis fogakon nem vettem észre. Mivel azonban az említett gyűrűalaku duzzadás csakis a legna-