Horváth Géza (szerk.): A Magyar Természettudományi Múzeum évkönyve 1. (Budapest 1903)
Bernátsky, J.: Adatok a Ruscus-génusz vegetatív szerveinek ismeretéhez
494 iv bernátsky jenő mesophylljiik alig van, asszimilálást nagyon keveset vagy semmit sem végeznek, egy szóval lomblevelekké nem fejlődnek ki. Mind Al. BRAUN-nak idevágó, Beinke dolgozatában (Die Assimilationsorgane der Asparageen, P ringsh . Jabrb. f. w. Bot XXXI, 1898, p. 207 272) idézett szavaiból s ugyan e helyen közölt rajzból, mind pedig AsKENASY-nak Goebel Organographiájában (II, 633) ismertetett megfigyeléseiből azt veszem ki, hogy ha az illető kérdéses szervek, melyeket a Danaé (Ruscus) racemosa nevü fajon észleltek, csakugyan tőből, azaz rhizomán eredő lomblevelek, ezek a monocotyl növények, különösen a legközelebbi rokon fajok és génuszok általános ontogenetikai-morphologiai szabályaival nem talalkoznak. Ugyanis általános szabály az, bogy vegetativ, különösen földalatti hajtáson legelőször gyenge, majd fokozatosan erősebb s végül legerősebb, legnagyobb levelek támadnak; az egy hajtáson egymásután következő levelek fejlődésük mértéke szerint haladó sort képeznek. Ha tehát egy hajtáson allevelek és lomblevelek vannak, akkor az összes allevelek alul, az összes lomblevelek felül foglalnak helyet, de egymást felváltva, lomblevel után allevelet, ismét lomblevelet s allevelet s így tovább, nem találjuk azokat elhelyezve. Földfeletti, különösen pedig virágot hordó hajtason az egymásután következő levelek sokszor fokozatosan gyengülnek, tehát szintén sort képeznek, de ugrásnak itt sincs helye. A fönt említett adatok szerint pedig az észlelt növényeken egy-egy tartólevél és egy-egy «lomblevél» egymást felváltva következtek egymásután. Ezt a jelenséget csak azzal lehet magyarázni, hogy a lombleveleknek nézett szerveket a R. hypoglossum el nem ágazott szárához hasonló caulomképletnek tekintjük s a számos, el nem ágazó szárképlet fellépését a rhizoma intenzív elágazásával magyarázzuk. III. A phyllocladiumok száma, elhelyezése, alakja és anatómiai szerkezete alapján a Ruscus-fajok egymás közötti rokonságára vonatkozólag phylogenetikai következtetéseket is vonhatunk. A Ruscus hypoglossum idősebb szárán rendszerint 6—24 phyllocladiuinot találunk, melyek mind a főtengelyen erednek. Ezzel szemben a Ii. aculcatus szárán már a fejlődés első évében közel ugyanannyi, 6—1,5, hasonló elhelyezésű phyllocladium van : később a phyllocladiumok száma tetemesen gyarapodik s azok oldalágakon is támadnak. Tehát a R. aculeatus idősebb, fertilis szára sokkal fejlettebb, mint a R. hypoglossum -é, sőt már első évi szára hasonló szerkezetű mint a H. hypoglossum idős, fertilis szára. A két faj phyllocladiumainak morphologiai és anatómiai tulajdonságaira nézve általán kiemelhetjük azt, hogy a Ruscus aculeatus phyllocladiuma általában erősebben xerophil jellegű ; különösen tövises volta és mechanikai rendszerének intenzív kifejlődése szökik szembe. Mindez arra utal, hogy a Rusais aculeatus-t fejlettebb, előbbre-
