Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)
ANNUAL REPORT • A 2008. ÉV - Az Antik Gyűjtemény centenáriuma 1908-2008
AZ ANTIK GYŰJTEMÉNY CENTENÁRIUMA 1908-2008 Száz évvel ezelőtt, 1908. november 26-án a müncheni magyar követségen aláírták azt a szerződést, amellyel a Szépművészeti Múzeum megvásárolta egy nagyszerű német régész, Paul Arndt százharmincöt tételes antik szobrászati gyűjteményét: a múzeum úgy döntött, hogy a görögrómai szobrászat fő műveiről összeállított gipszmásolat-gyűjteményét eredeti darabokkal is kiegészíti. Ezt a dátumot tekintjük hagyományosan az Antik Gyűjtemény születésnapjának. Az Arndt-gyűjtemény megvétele annyiban is alapító érvényűnek bizonyult, hogy legalább három szempontból előrevetítette a történet folytatását. Egyrészt a megszerzett tárgyegyüttes átfogó jellege révén: a százharmincöt műtárgy között kevés a fő mű, összességükben mégis reprezentatív képet adnak az ókori plasztikáról a kykladikus idoloktól a klasszikus görög szobrászat és a római császárkor emlékein át az ókeresztény domborművekig. Az eltelt évtizedek során ez a korszakokon átívelő jelleg új dimenzióval bővült: az Antik Gyűjtemény görögrómai szobortárból a Mediterraneum antik kultúráinak egyetlen átfogó hazai közgyűjteményévé fejlődött, amely egyaránt - és persze távolról sem azonos színvonalon - képes bemutatni Hellas, Italia, Róma, a graeco-római és a keresztény Egyiptom művészetének történetét, és egy-egy mű erejéig - tanúságot tenni Iberia, Phoenicia, Arabia, Palmyra, Parthia kultúrájáról. Másodikként azt érdemes kiemelni, hogy az Arndt-márványok szinte kivétel nélkül lelőhely nélküli darabok; kutatásukhoz tehát nem áll rendelkezésre a szokásos kiindulópont, a régészeti kontextus. Ez a vonás azóta is jellemzi a gyűjteményhez közvetlenül kapcsolódó klasszikaarchaeológiai kutatásokat, hiszen az eltelt évszázadban ugyancsak elvétve kerültek ismert provenienciájú leletek a Szépművészeti Múzeumba. A mára lassan hatezer tételes gyűjtemény anyagát ugyanis döntően a 20. század második felében a magyarországi múzeumoktól átvett, régi magángyűjteményekből származó tárgyak alkotják. Végül a harmadik szempont sem kevésbé fontos. Már a kezdeteknél élesen kirajzolódott a történet egy később is meghatározó vonása: a siker vagy a kudarc a másutt megszokottnál jóval nagyobb mértékben múlt az olykor valóban csupán egy-két szereplő elkötelezettségén. A klasszikus kultúrák emlékeinek gyűjtése kevesek szívügye volt Magyarországon, tudományos kutatásuk pedig legfeljebb ha szigetszerű jelenségnek bizonyult eddig a magyar ókortudományban. Mindez magától értődőén jelölte ki a gyűjtemény százados ünnepének kettős célkitűzését. „Az ünnepségsorozat szervező elve szemmel láthatólag az volt, hogy a klasszikus antikvitás tudományos és kulturális reflexióját, illetve e reflexió beemelését a hazai közgondolkodásba, egy ünnepi pillanat erejéig a maga leglátványosabb formájában mutassa fel - emlékeztetve arra, hogy ha kisebb fokú nyilvánosság előtt is, de a Gyűjtemény munkatársai (...) ennek a kettős-
