Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)
ANNUAL REPORT • A 2008. ÉV - Az évszak műtárgya. Kamarakiállítások az Antik Gyűjtemény rendezésében
AZ ÉVSZAK. MŰTÁRGYA. KAMARAKIÁLLÍTÁSOK AZ ANTI K GYUJTEM ÉNY RENDEZÉSÉBEN A sorozat történetében 2008 három szempontból is jelentős év volt: ekkor ünnepeltük fél évtizedes fennállását, kiállításain - az eredeti célkitűzésnek megfelelően - új kutatási eredményt, újonnan szerzett, illetve restaurált műtárgyat egyaránt bemutathattunk, végül történetében először, külföldről kölcsönzött műtárgyakat is kiállíthattunk. A tavaszi kiállítás (március 4.-május 25.) középpontjában egy töredékes, fél évszázada a gyűjteményben őrzött váza állt. A 325-250 közé keltezhető, lékythosként rekonstruálható edény különlegességét a testét alkotó jelenet adja. Vadkanra vadászó lovast ábrázol a görög művészetben a Kr. e. 5. századtól megszokott kánon szerint: a vadász térdig érő tunicát visel, amelyet öv fog össze, lábán vadászcsizma, köpenye a nyakánál kétoldalt lebeg; bal kezével tartja a ló kantárját; a hasonló ábrázolások alapján fejét szembefordította, felemelt jobbjában pedig vadászgerelyt tarthatott. A vadkan a vágtázó ló előtt szalad, vagyis a zsákmány elejtése előtti pillanatot láthatjuk. A jelenet értelmezését a vázaforma és rendeltetése segíti. A lékythosok a halotti szertartás kellékei voltak, így a rajtuk lévő ábrázolás is ezzel a szférával kapcsolatos. A vadkanra vadászó lovas képe az emberi élet egyik formájából egy másikba való átmenethez kapcsolódó rítusra utal. A görög világ északi területein a vadkanvadászaton való sikeres részvétel a harcra edzett felnőttek közösségéhez tartozás feltételének számított. Ábrázolása sírvázán vagy sztélén „annak a szimbóluma, hogy az ifjú, akinek emlékét őrzi, egy 7 létformából egy másikba, az élők közösségéből a holtak számosabb közösségébe lépett át". (A vázáról lásd Szilágyi János György tanulmányát, SzMKözl 106-107 [2007], 51-60.) Nemrégiben került az Antik Gyűjteménybe a nyári kiállítás (június 3.-augusztus 31.) műtárgya. A formájában szokványos, díszítésében azonban egyedülálló, több mint fél méter magas volutás kratér 320-280 között készülhetett Canosában, Apulia egyik jelentős kerámiaműves központjában. A helyi vázafestő műhelyek a hagyományos vörösalakos díszítéssel szemben bátran alkalmaztak új díszítésmódokat is. A budapesti vázán a vörösesbarna alapra ráfestett többszínű (fehér, vörös, kék, szürke, rózsaszín) díszítés - tucatnyi hasonló darabbal együtt a canosai kerámia következő időszakában uralkodóvá vált polychrom festésmód előfutárának tekinthető. A kratér fő oldalát, amelyet a volutákat díszítő plasztikus Gorgófejek is kiemelnek, a dél-itáliai vázafestészetben jelenleg egyedülálló jelenet díszíti: lovasok párviadala. A két, kék, illetve fehér lovon, felemelt dárdával egymás ellen küzdő ifjú feltehetően ugyanannak az alaknak a megjelenítése két különböző léthelyzetben. Feltűnő, hogy ezt az eredetileg bor és víz vegyítésére használt edénytípust ebben az időszakban Canosában kizárólag sírbatételre használták,
