Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2008)
ANNUAL REPORT • A 2008. ÉV - Reneszánsz a fáraók Egyiptomában. Archaizmus és történeti érzék az ókori Egyiptomban
Ugyanakkor, a Ljubljana (2008. március 4.-július 20.) után Budapesten is megrendezett tárlat homlokterében nem az archaizáló irányzatok általában, hanem az egyiptomi reneszánsz, a XXV-XXVL dinasztia korának (Kr. e. 716-525) művészete állt. Ez a rövid időszak, a faraonikus kultúra utolsó felvirágzása, sajátos elnevezését annak köszönheti, hogy a kusita (núbiai) XXV. dinasztia trónra léptével, az idegen származású királyok legitimációs törekvéseiből tovagyűrűzve, Egyiptomban a múlttal folytatott párbeszéd egy minőségileg más fajtája fejlődött ki, amely karakterében az itáliai reneszánsszal rokon vonásokat hordozott. Jan Assmann szavaival élve: „A múltra hivatkozás ekkor minden korábbit meghaladó méreteket öltött, és kétségtelenül megilleti a reneszánsz elnevezés." Egyiptom nemcsak (újra)felfedezte önnön kulturális gyökereit, „de a normatív múlt rangjára emelte azt". 2 A tökéletességre törekvés, amely az ősi vizuális formák másolásában mutatkozott meg, a kultúra más szegleteiben, így a nyelvhasználat, a szöveges emlékek reprodukálása terén is éreztette hatását, alaposan megnehezítve ezzel a modern egyiptológia helyzetét egyes kontextus nélküli emlékek keltezésekor. Egészen szélsőséges példa erre a Sabako király uralkodása idején (Kr. e. 713-698) kőbe vésett vallástörténeti kompozíció, az úgynevezett Memphiszi Teológia, melyet a korai kutatás két évezreddel korábbra, az archaikus korra (Kr. e. 2920-2650) vagy a EV-V. dinasztia uralkodására (Kr. e. 2465-2150) keltezett. Az archaizálással párosult kanonizációs törekvések részeként, komoly filológiai erőfeszítések árán ment végbe a szaiszi korban (XXVL dinasztia) a Halottak Könyve-szövegek amendálása és végleges sorrendbe szerkesztése is. Talán ennek az időszaknak a művészetében érzékelhető a legtöbb abból a szkémák uralta Egyiptom-képből, melyre Platón hivatkozik a Törvényekben, azzal a szükségszerű megkötéssel, hogy a múlthoz kötődés kívánalma egyáltalában nem hatott az újítás, az innováció ellenében, sőt éppen ellenkezőleg. A plasztikában, példának okáért, az egyes szobrok formailag ősi típusokat követnek, arckifejezésük azonban olyan új jegyekről tanúskodik, melyeket a kutatás a valódi portré irányába történő elmozdulásként értelmez. A múltból merítés valódi megújhodást hozott nemcsak a művészet berkein belül, de az élet szinte minden területén, és a „múltban élés" rövid időn belül a literátus elit önidentitásának pillérévé vált: a felsőbb társadalmi rétegek tagjai a tiszta egyiptomi kultúra hordozóiként tekintettek magukra és határolták el magukat az alsóbb néposztályoktól, illetve az idegen kultúrák képviselőitől. A tárlat a XXV-XXVL dinasztia korának művészetét a lehető legszélesebb kulturális közegébe ágyazva kísérelte meg bemutatni: a modellként értékelt múlt alkotásaitól kezdődően egészen a reneszánsz reneszánszáig, amikor alig két évtizeddel a XXVL dinasztia uralmát követően a reneszánsz korának alkotásaiban már az egyiptomi művészet legtisztább megnyilvánulásait vélték felismerni. A kiállítás neves európai gyűjtemények híres, illetve a nagyközönség előtt
