Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)

ANNUAL REPORT - A 2007. ÉV - Picasso, Klee, Kandinszkij. A svájci Rupf-gyűjtemény remekművei

készülése évében, Kahnweiler galériájában ismerte meg Georges Braque munkásságát, s ettől kezdve az ő műveiből is rendszeresen vásárolt. A két háború között további értékes műveket szerzett Juan Gris-től, Fernand Légertől és Henri Laurens-tól. Közülük a legjelentéisebbek a budapesti kiállításon is szerepeltek. A Rupf házaspár, valamint Paul és Lily Klee között 1903-tól egészen különös, rendszeres kapcsolat alakult ki. A házaspár támogatta a svájci festőt, bemutatta Kahnweilernek, és az 1946-ban alapított Klee-Gesellschaft tagjaként egy ideig - hozzávetőleg száznyolcvan mű birtokában - Klee műveinek legjelentősebb gyűjtőjének számított. Bár később a képek zömén túladtak, a gyűjtemény magját alkotó legszebb tizenhét munkától soha nem váltak meg. Ezek közül öt kivételével mindegyiket láthatta a magyar közönség. A házaspár jelentős műveket vásárolt a magának Svájcban új hazát találó német dadaista művész, Hans Arp alkotásaiból is. Gyűjtői koncepciójukban a legjelentősebb változást mégis az jelentette, hogy Klee fantasztikum iránti érzékenységének hatására a szürrealizmus vált beszerezéseik fő mozgatórugójává. Ez utóbbi irányzat gyűjtésében elsősorban André Massonra összpontosítottak. A nemzetközi avantgárd mestereire épülő kollekció összképét Klee Bauhausban tanító kollégájával, az absztrakt orosz festő, Vaszilij Kandinszkij játékosan konstruktivista műveivel tették teljessé. A szobrokkal (köztük a bejáratnál a két gyűjtő portréjával) is kiegészülő festmények és grafikák jól érvényesülő, harmonikus összhatásban oldódtak fel a Narmer Építészeti Stúdió által tervezett, és az érzékeny művek eredeti elhelyezését a kiállítási enteriőr tagolásával is felidéző kiállítási enteriőrben. A kiállítást kísérő tudományos katalógusban a Rupf házaspár izgalmas életét a Kahnweilerhez, Kleehez és Kandinszkijhoz fűződő kapcsolatuk fénytörésében bemutató tanulmányok mellett függelékként helyet kapott a svájcival egykorú, de KeletKözép-Európára összpontosító gyűjtéstörténet társadalmi hátterét és szereplőit bemutató áttekintés is. Ez utóbbi alapkutatás a későbbiekben nemcsak nemzetközi konferenciák és kiállítások egész sorát indíthatja el a Szépművészeti Múzeumban, de egyúttal tanulságként is szolgálhat a hazai közönség számára: vajon milyen eszközökkel biztosították elődeink a modernizmus bemutatásának a folytonosságát? Orosz Márton