Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei (Budapest, 2007)
ANNUAL REPORT - A 2007. ÉV - Esterházy II Miklós, egy magyar herceg gyűjteményei Compiégne-ben
A Musée national du chateau de Compiègne a Szépművészeti Múzeummal, az Országos Széchényi Könyvtárral, az Országos Levéltárral, a Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokával és az eisenstadti Esterházy Foundationnel közösen II. Esterházy Miklós, 1765-1833: egy magyar műgyűjtő herceg. A főúri ízlés története a 18-19. századi Európában címmel rendezett kiállítást a compiègne-i kastélyban 2007. szeptember 21. és 2008. január 7. között. A nagyszabású, százötven műtárgyat felvonultató tárlat célja volt, hogy bemutassa a francia közönségnek egy, a 18-19. század fordulóján élt közép-európai herceg világát. A francia kastélyenteriőrben elrendezett együttes elnyerte az odalátogatók tetszését. Az Emmanuel Starcky koncepciója alapján készült kiállítás és a hozzátársuló katalógus, eltérően az 1999-ben Frankfurtban megrendezett reprezentatív Esterházy-tárlattól, a képgaléria alapítójára irányította a figyelmet. Az utóbbi években világszerte a kutatás homlokterébe került egy-egy korszak gyűjtési szempontjainak sokoldalú vizsgálata. A kurátor, Emmanuel Starcky szándéka szerint az Esterházy-kiállítás volt a közép-európai arisztokrácia gyűjtőtevékenységét bemutató sorozat nyitó eseménye. A katalógus bevezető tanulmányai áttekintést adtak az Esterházy család és Magyarország helyéről és szerepéről az európai történelemben, megismertették a francia közönséget a nagy mecénás elődök hősi tetteivel, szellemi hagyatékával, amelyet II. Miklós herceg örökül kapott és a maga tehetsége szerint tovább gyarapított. A vizsgálódások középpontjába kerültek az építészet, az irodalom, a színházi élet, a zene és a képzőművészet területén hátrahagyott „alkotásai", amelyek együttese a herceg összetett személyiségét, ízlésének egyenetlenségeit is kirajzolja a szemlélő előtt. Miközben Eszterházán pompás barokk udvart hagyott hátra, kismartoni kastélyát a modern „forradalmi építészet" jegyében akarta kibővíttetni a párizsi Charles Moreau-val. Visszafogadta szolgálatába az idős Haydnt, ugyanakkor felkarolta és bátorította a fiatal Beethoven szárnypróbálgatásait. Operaházat és állandó színtársulatot tartott fenn, ahol Mozart darabjait játszották, és a kortárs képzőművészet támogatásában is mecénásként lépett fel: Canovától és Thorvaldsentől rendelt szobrokat, Elisabeth Vigée-Lebruntől pedig a felesége arcmását. Ezek ellenpontjaként áll maga a nagy gonddal és sok anyagi ráfordítással fejlesztett festmény- és grafikai gyűjtemény, amely összetételével és hangsúlyaival egyaránt a korszak hagyományos főúri ízlésvilágát tükrözi. A hercegnek azonban itt is sikerült újítania, amikor a bécsi palotájában elhelyezett konzervatív szellemű gyűjteményét nyilvánosan látogathatóvá tette. Ahhoz, hogy II. Miklós herceg tevékenysége a korabeli európai gyűjtők között elhelyezhető legyen, fontos volna az egyes műtárgyak pontos eredetét meghatározni. E kutatómunka nehézségekbe ütközik, mert bár az 1660-as évek végétől ismertek a család gyűjteményeire vonatkozó adatok, a hagyatéki leltárakból mégsem azonosíthatók minden kétséget kizáróan
