Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 105. (Budapest, 2006)

ANNUAL REPORT - A 2006. ÉV - Tudós világpolgár

TUDÓS VILÁGPOLGÁR RA D VÁN YI ORSOLYA. TÉREY GABOR. (1864-1927): EGY KONZERVATÍV ÚJÍTÓ A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN. A „SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM ELSŐ FÉNYKORA TÉREY GABOR EMLÉKKIÁLLÍTÁS" KÍSÉRŐ TAN U LM ÁN Y KÖTETE. BUDAPEST 2006. 436 OLDAL. ISBN 10 963 7063 39 0 „Térey dr. széles műveltségű ember volt [...], mély érzéke volt arra, hogy megértse az emberi nem lelki, de különösen művészi fejlődését. Nemzeti patriotizmusa mellett igazi, modern veretű »világpolgár« volt" - emlékezett nekrológjában baráti kollégájára Gavro Manojlovic, a zágrábi Strossmayer Galéria igazgatója. Radványi Orsolyának a Térey Gáborról megjelent könyvéből azért is érdemes ezt a passzust idézni, mert nemcsak a Régi Képtár egykori igazgatójának, hanem a kötetnek is számos erényét felvillantja. A könyv - alaposan megírt szakmai elemző fejezetek után - közel háromszáz iratból, levélből álló függeléket kínál, benne számos olyan, eddig ismeretlen dokumentummal, mint a zágrábi levél. A történeti fejezetekben Radványi plasztikusan bemutatja Térey széles nemzetközi kapcsolatrendszerét, kitérve olyan további, eddig feledésbe merült munkakapcsolatokra és baráti szálakra, mint amilyen Téreyt élete vége felé Joseph Duveen amerikai műkereskedőhöz fűzte. Tanulságos, hogy az ekkor már a múzeumból nyugdíjba vonult művészettörténész milyen lelkesedéssel, egyfajta szakmai újrakezdésként vett részt Duveen - végül sikertelen maradt - tervében, hogy Czernin gróf csehországi kollekciójából Amerikában értékesíthessék Vermeer egy kiemelkedő festményét. A könyv nem hanyagolja el Térey pályájának kevésbé látványos szakaszait sem. Arányosan mutatja be a családi hátteret, végigköveti a Németországban doktorált és ennek megfelelően, jogosan, vezetői ambíciókat ápoló szakember sikeres, ám a vágyott csúcsig, a Szépművészeti Múzeum főigazgatói posztjáig végül el nem jutó pályáját. Reális történészi távolságtartással értékeli e karrier fordulatait. A magyar tudománytörténetben sajnálatosan oly gyakori, utólagos, személyes belelátásoktól mentesen, az események rekonstruálásához és józan interpretációjához ragaszkodva veszi sorra, milyen lehetőségeket és megbízásokat kapott Térey, és miként tudott ezekkel élni. Finom, de határozott iróniával érzékelteti, hogy a pálya végét megkeserítő fegyelmi eljárások feltehetően alaptalanok voltak, vagy hogy már másfél évtizeddel korábban, a Nemes Marcell-gyűjtemény végül meg nem valósult megvásárlása kapcsán kirobbant polémiában is minden bizonnyal az alaptalanul besározott Téreynek lett volna szakmailag és etikailag is igaza.