Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 104. (Budapest, 2006)

Ég és Föld határán II. Egy 21. dinasztia kori halotti papirusz ikonográfiája (Első rész)

jelenik meg. A budapesti variánson viszont, ahol a kígyó hiányzik, a jelenet elkészítője szükségét érezte, hogy az istenséget bizonytalan pozíciójában egy átlós alapvonallal „támogassa meg". Az istenség ithüphallikus jellege mindhárom variánson hangsúlyozott. A múmia testrészei mindhárom papiruszon fekete színűek.

17 AIX. Ramszesz-sírban ábrázolt isten enyhén behajlított karja a feje fölé emelkedik, a tenyere kifelé - a felkelő napot tartó skarabeus irányába - néz. A Heruben-variánson a kar helyzete nyújtott, a tenyér viszont befelé, a kígyó felé fordul. A Henuttaui-féle verzión az eddigiekhez képest fontos módosítást végeztek el: a kéz ökölbe szorul. Végül a budapesti papiruszon a kar könyékben behajlik, és az ökölbe szorított kezet még jobban hangsúlyozzák. Különbségek mutatkoznak a tekintetben is, hogy az isten alakja a jelenet helyszínéül választott homokos térségen belül (IX. Ramszesz-verzió, Henuttaui-verzió, budapesti papirusz), vagy annak tetején (Heruben-verzió) helyezkedik-e el. A IX. Ramszesz-féle verzión látható skarabeus a napkoronggal a jelenet szerves része: a skarabeus a kinyújtott kéz felé tart. A Heruben-papiruszon viszont - még mindig a kompozíció részeként - az isten alakja elé kerül éppúgy, mint a budapesti darabon. (Ez utóbbin ugyan a skarabeus nem tart napkorongot és figurája meg is kettőződik.) A Henuttaui-papirusz azonban a motívum ott alkalmazott változatát szemmel láthatólag teljesen külön egységként kezeli. * Darnell részletesen tárgyalja a IX. Ramszesz-sírban megjelenő istenség természetét, összehasonlítva azt a Tutankhamon- és AT. Ramszesz-sír hasonló témájú, ám ikonográfiáikig merőben más eszközöket alkalmazó jeleneteivel.

18 A helyszín, ahol a motívum megjelenik, minden esetben ugyanaz: az égbolt keleti horizontja, az időpont pedig a hajnali napfelkelte. Az előzőekben felsorolt három ikonográfiái változás közül az első következtében az eredetileg az alsó regiszterben ábrázolt Ozirisz-figurából hatalmas, az egész jelenetet uraló istenalak lesz. Az istenség hatalmassá váló alakja a Barlangok Könyve hatását is tükrözi.

1

'' Alindez kiegészül az ott szintén meglévő ithüphallikus jelleg hangsúlyozásával. Az istenalak egyszerre jeleníti meg az újjászülető napisten és az alvilágban visszamaradó Ozirisz figuráját, misztikus egyesülésük pillanatában. O a keleti horizonton lévő Ré-Ozirisz.

20 A jelenet valójában egyetlen pillanatot rögzít: a napfelkeltében megnyilvánuló újjászületést, a világmindenség teremtésének naponta való megismétlődését. A következő pillanatban majd végbemegy a változás: a teremtés aktualizálódik, és ennek logikus következményeképpen Ré és Ozirisz elválik egymástól. E pillanatban azonban még Ré-Ozirisz lénye mindent betölt és egyszerre van jelen mindenütt. Lábai az alvilág (htmyt) mélységeiben állnak: azon a helyen, ahol az üdvözülést nem nyert