Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)

ANNUAL REPORT 2005 - A 2005. ÉV - Átváltozások. A szövött kárpit művészete egykor és most

Pasqualetti Eleonóra és Annika Ekdahl is meghívást kaptak maguk választotta, a kiállítás kérdésköréhez kapcsolódó munkáikkal. A kiállítás és a hányatott sorsú műfaj rangját nyolc, 17. századi nagyméretű kárpit emelte, amelyek szintén a metamorphoses tematikájába illeszkedtek, s amelyek közül öt a műfaj nagy hagyományú és egyik vezető intézményéből, a Mobilier National et Manufactures des Gobelins, de Beauvais et de la Savonnerie-ből érkezett, míg hármat az Iparművészeti Múzeum kölcsönzött. Régi és új kárpitok nem elkülönítve szerepeltek a tárlaton, hanem mintegy párbeszédbe állítva együtt képeztek tematikus egységeket (76. kép). A kárpitművészet klasszifikációja, mely szerint a 19. századi muzeológia és műfajelmélet alapján a műfaj a kisművészetekhez, azaz anyaga alapján az iparművészethez sorolódott, a kortárs kritikai teóriák fényében újra előtérbe került, azaz a korábbi besorolás megkérdőjeleződött. A műfaj ugyanis, akár egy főnixmadár, újra és újra életre kelt hamvaiból, s különböző alakváltozásokat követően az ezredfordulóra megerősödve, megújulva visszatért a művészeti színtérre. Vezető műfaj volt egykoron, majd hosszú évszázadokig háttérbe szorult, de levetette magáról a festészet jármát éppúgy, ahogy kiszabadult a textilművészet kategóriájából is, ahová a hetvenes években, a kísérleti textil mozgalom idején sodródott. A nyolcvanas-kilencvenes években visszatért a klasszikus technikához, s annak végtelen tárházát újra birtokba véve önnön lehetőségein belül újította meg nyelvét. A nemzetközi és hazai művek összehasonlítása azt mutatja, hogy a külföldi munkák témájukat tekintve közelebb állnak a kortárs művészeti trendekhez, míg a magyar alkotásokat igen magas, olykor bravúros technikai kivitel jellemzi. Ilyenformán az identitáskérdések boncolgatása főleg külföldi munkákban jelent meg; Thomas Cronenberg, Jon Eric Riis, Agniete Janusaite, Kate Derum, Carol Duncan révén történelmi távlatokba helyezve, megpendítve a kollektív emlékezet húrjait is. A tudomány általi transzformációra - talán a modernizmus tudományközeli, racionális attitűdje és a paradigma szívós régióbeli továbbélése miatt - többen is reflektáltak az egykori szocialista tábor művészei közül (például Renata Rozsivalova). A magyarokra inkább a természet változásainak ünneplése és a meditativ, poétikus hangütés volt jellemző (Hegyi Ibolya, Szabó Verona, Bocz Bea). A nemzetközi kortárs művészeti színtér ez idő szerinti domináns szemlélete, mely előtérbe helyezi a művészet felelősségét és elhivatottságát társadalmi-politikai kérdések felvetésében, valamint alapvetőnek tekinti a jelen problémáira való