Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)
ANNUAL REPORT 2005 - A 2005. ÉV - A romantikától a posztimpresszionizmusig. A 19. és 20. századi gyűjtemény új állandó kiállítása
A két nagy terem egyikébe - genthoni koncepciót idézve - a francia, a másikba a német és osztrák gyűjtemény reprezentatív művei kerültek. A cím által sugallt kronologikus megfontolásnál e két teremben a gyűjtemény legkarakterisztikusabb alkotásainak bemutatása kapott nagyobb hangsúlyt. A bejárattal szemközt Rodin antik és reneszánsz előképeket idéző Érckora fogadja a látogatót. A terem falain a tájszemlélet 19. századi változása követhető végig: Camille Corot klasszicizmusban gyökerező, de már közvetlen természeti élményre is utaló korai kompozíciójától {Itáliai emlék), a barbizoni festészet példáin - Virgilio Diaz de la Pena, Jules Dupré, Charles-François Daubigny, Constant Troyon alkotásain - át Gustave Courbet és az érett Corot elfogulatlanabb, tárgyilagosabb természetábrázolásáig. Ugyancsak Corot kései stílusát képviseli a raffaellói nőábrázolások allúzióját keltő Margaretas nő. A második teremben a 19. századi német és osztrák piktúra legjelentősebb iskoláiból láthatunk válogatást. A bécsi biedermeier portré- és zsánerképfestészetet Friedrich von Amerling, Franz Eybl és Ferdinand Georg Waldmüller művei, a müncheni akadémia körét Wilhelm von Kaulbach Tiziano-parafrázisa, a Pomona, a Pilotynövendék Wilheim Leibi courbet-i hatású, impozáns Szitiyei Merse portréja, és egy másik Piloty-tanítvány, Franz von Lenbach plein air hatásokat rögzítő római életképe, A Titus-diadalív Rómában képviseli. Római tanulmányutak emlékét idézi a düsseldorfi iskolához köthető Oswald Achenbach két itáliai vedutája is. A német nyelvterület korabeli művészeti összképét gazdagítja a svájci Arnold Böcklin időskori, mitologikus témájú vászna, a Kentaur a falu kovácsánál. Témáját tekintve szintén ide köthető az észak-olasz Giovanni Segantini A nap utolsó fáradalmai című, panteisztikus ihletettségű kompozíciója. A kabinetsorban jobban érvényesül a kronologikus elrendezés, ami bizonyos tematikus csoportok kialakításának szándékával párosul. Az első, 17. számú kabinetben a romantikát reprezentáló Eugène Delacroix két arab témájú vászna mellett Eugen Fromentin kis képe, a Nádvágók a Níluson és Theodor Chassériau spanyol táncosnője, Petra Camara alakja a 19. század egzotikus témájú, orientalizáló festészetéből ad ízelítőt. A Charles Jacque, Constant Troyon és Jules Bastien-Lepage pasztorális témájú műveit bemutató 18. kabinet - Courbet nagyteremben lévő Birkózók című festményére nyíló távlatával - a courbet-i realizmus és a barbizoni iskola tanulságait összegzi. Az ezt követő három kabinetben a természeti látványnak az impresszionizmusig ívelő festői analízise követhető végig, 2 míg Eugène Boudin Portrieux-i látképe, Charles-François Millet Puy-de-Dome-ot ábrázoló vászna még a plein air festészet
