Czére Andrea szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 102-103. (Budapest, 2005)

Francesco Conti és a budapesti Krisztus siratása festménye

pálmaágát tartó angyal teste ismét hasonló típusú, mint a Pandolfini-árverés gyermek Jézusáé, vagy mint a két Siratás halott Krisztusáé. A budapesti kép figyelemre méltó sajátossága, hogy az arcok árnyékos részein vörös tónusok gyúlnak ki. Ugyanez a Pratesi-féle változaton már csak tompítottan jelenik meg. Olyan festői fogásról van szó, amely a korszak osztrák festészetével való kapcsolatról tanúskodik.

9 Jellegzetesen firenzei és hagyományos ugyanakkor a manierizmus utalásszerű megidézése, például a középtér profilba állított, Rosso Fiorentinóra (1494-1540) emlékeztető, titokzatos figurájában, vagy Magdolna elegáns alakjában. Ez utóbbin a ruhaujj élesen megtört redői is manierisztikusak.

10 Conti számos alkalommal megfestette a Siratás témáját, ilyen tárgyú képei a leírásokban gyakran csak mint Pieták szerepelnek. A Riccardi márkik leltáraiban például többször is feltűnnek festmények ezzel a címmel. Az életrajzíróktól tudjuk, hogy Conti elsősorban ennek a családnak köszönhette szerencsés pályáját. A Riccardi családhoz fűződő kapcsolatát nemrégiben egy Firenzében rendezett kiállítás mutatta be, éppen abban az idősebb Cosimo de' Medici által építtetett palotában, amely a 17. században került a Riccardik tulajdonába.

10 A Riccardi család kriptája számára a régi San Pancrazio-templomban Francesco Conti festett egy Pietät, amelyért 1719. október 31-én kapta meg a járandóságát.

12 A 18. század végén, amikor a kápolnát lebontották, a festmény a megrendelők palotájában kötött ki, hogy végül 1811 januárjában elárverezzék, osztozva a hatalmas családi vagyon szerencsétlen sorsában. Mind művészi minősége, mind a meglehetős részletességgel kidolgozott jellege indokolttá teszi a kérdést, hogy a Pratesi-gyűjtemény festménye azonos-e azzal, amely a Riccardik kriptáját díszítette, kivált hogy annak hangsúlyosan fekvő formátuma jól illik az alacsony boltozatú, szűk helyiséghez, és annak funkciójához. A Riccardi javak eladásakor készült dokumentumokban azonban egy helyütt pontosan ez olvasható: „egy fent díszítés nélkül, ívesen záródó pietà, amely a San Pancrazio templom kápolnájában volt."

11 Ez a leírás kizárja, hogy a Pratesi-gyűjtemény Siratását azonosíthassuk a kriptabélivel. Egy másik, 1806. április 10-én keltezett leltárban a Palazzo MediciRiccardi első emeletén írnak le „egy fekvő, hosszú téglalap alakú képet, festett és aranyozott keretben, a Pietà ábrázolásával, Conti műve", amely azonban nem szerepel az eladásra szánt képeket tartalmazó, következő listán.

14 A tisztán fekvő, nem íves záródású formátumból következtethetően lehet, hogy az inventáriumnak ez a képe a tanulmányunkban tárgyalt Pratesi-féle képpel azonos. Ugyanebben a leltárban nem szerepel ugyanakkor a San Pancrazio Pietàja, amelynek pedig ekkor már a palotában