Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)

ANNUAL REPORT 2004 - A 2004. ÉV - PUBLICATIONS - KIADVÁNYOK - Szigethi Ágnes, Régi francia festmények, XVI-XVIII. század

Szigethi Ágnes bevezetőjét, tudni fogja, hogy e vásárlások nem feltétlenül Esterházy választásai, hanem azoké az alkalmazott tanácsadóké és megbízott műkereskedőké, akik a müpiac és az időnként gazdát cserélő gyűjtemények mozgását figyelve a herceg érdekeit képviselték, állandó levelezésben vele, követve gyűjtői intencióit. Akik történeti gyűjteményekből származó alkotásokkal foglalkoznak, jól tudják, hogy az onnan kikerült műtárgyakat hiába kíséri akár százötven-kétszáz évvel korábbi felbukkanásukkal kezdődően leltári regisztráció, abban igen gyakran téves bejegyzés szerepel a meghatározást, többnyire a mű festőjét, de olykor témáját illetően is. E tévedések jellemző módon mindig a „nagy nevek" irányába történnek, mégpedig a festői iskolák szerinti hovatartozás és a stiláris meghatározottság mentén. Hogy néhány példa erejéig a régi francia festményeknél maradjunk: az Érckígyó című képet, amelyet Kapossy Vera attribúciója óta Verdier munkájaként tart számon az irodalom, 1811-ben Esterházy Miklós még mint Poussin művét vásárolta meg, Nicolas Régnier képe, a Kártyázó társaság jósnővel 1821-ben Caravaggio alkotásaként, Michel Dorigny Parnasszusa pedig pár évvel korábban Simon Vouet műveként került a hercegi képtárba. Sietek leszögezni, Caravaggio és Vouet esetében nemcsak nagyhatású mesterről, de a szóban forgó képekkel kapcsolatban igencsak megalapozott összefüggésekről lévén szó, mindkettőt megbocsátható tévedésnek kell tartanunk, aminek több lépésben történt korrekciójára csak a legújabb időkben került sor, amint azt Szigethi Ágnes részletes kutatástörténeti leírásából megtudhatjuk. Mindazonáltal a régi gyűjteményekből származó alkotásoknál azért mégiscsak van egyfajta, olykor a tárgyak eredetének, korábbi múltjának ismeretén alapuló „vezérfonal", amit követve az utókor szakemberének sok esetben már „csak" annyi a dolga, hogy pontosít, helyre tesz, összefüggéseket ismer fel és tisztáz. De az igazi, hadd fogalmazzak úgy, a legszebb feladat a mű teljes művészettörténeti feltárása, a felismerés és a meghatározás folyamatának izgalmával és eredményének örömével, ami többnyire az ismeretlenségből felbukkanó művek esetében adatik meg. Mert ilyenek is szép számmal vannak ebben a kötetben. Az utóbbi évek kutatásának eredményeként mára már ismerjük a mesterét a kiemelkedő kvalitású Művészetek allegóriájának: Tátrai Vilmos meghatározásaként Nicolas Régnier munkája, Jacques Fouquiéres Erdős tájat ábrázoló képét Ember Ildikó azonosította. A pár évvel ezelőtt felbukkant vonzó Fülöp m/ű/zs-portréban Nyerges Eva Jean Ranc művét ismerte fel. Két további festményt Szigethi Ágnes helyezett el egy-egy festő oeuvre-jében, Jean-François Millet-nek tulajdonítva az Eszményi táj pásztorral című képet, és Pierre Antoin Quillard-nak a bensőséges, watteau-i ihletésű Szerelem szigetén kompozíciót. A kötetből azonban kitűnik, s a szerző mindenütt jelzi is, hogy vannak még feladatok. Izgalmasak és kihívóak, vagy éppenséggel óvatossággal kezelendők, a kép kvalitásától és kutatástörténeti múltjától függően. Jobbára azonban olyanok, amelyek néhány, ma még névtelenség mögött rejtőzködő karakteres és erőteljes mű helyének kijelölésével talán befolyással volnának némely fontosabb életműre, nagyobb rangot adva ezzel is a Szépművészeti Múzeum már eddig sem csekély jelentőségű régi francia festménygyűjteményének. Szigethi Ágnes könyve mindenesetre biztos alapot ad a továbblépéshez. BuzÁsi ENIKŐ