Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)
ANNUAL REPORT 2004 - A 2004. ÉV - TEMPORARY EXEIIBITIONS - IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK - Capriccio térben és időben. Kamarakiállítás Giandomenico Tiepolo halálának kétszázadik évfordulójára
Szeretnénk egyúttal megköszönni Nagyházi Csabának, a Nagyházi Galéria és Aukciósház igazgatójának, hogy Balló Ede általa őrzött fotóalbumát a Szépművészeti Múzeumnak adományozta. GOSZTOLA ANNAMÁRIA CAPRICCIO TÉRBEN ÉS IDŐBEN KAMARAKIÁLLÍTÁS GIANDOMENICO TIEPOLO HALÁLÁNAK KÉTSZÁZADIK ÉVFORDULÓJÁRA 2004. október 15-2005. március 15. Rendezte: Czére Andrea Czére Andrea, Sebő Judit közreműködésével, Giandomenico Tiepolo. Capriccio térben és időben (Capriccio in Time and Space), Szépművészeti Múzeum, Budapest 2004, 95 oldal, magyar és angol szöveg, 54 színes és 5 fekete-fehér illusztráció, ISBN 963 7063 01 3 Giandomenico képzettsége technikailag és tematikailag a nagy rokokó tradícióban, elsősorban apja, Giambattista Tiepolo művészetében gyökerezik, de a 18. század végi társadalmi forradalom, a neoklasszicizmus új morális érzékenysége, egyszerűbb formavilága és drámaibb hangvétele is mélyen érintette képzeletét, stílusát és témaválasztását. Pályájának ez a széles íve a Szépművészeti Múzeum gyűjteményeiben őrzött müvein keresztül is kirajzolódik, melyet a kiállításon nyolc festmény, öt rajz és hetvenkét rézkarc tükrében mutattunk be (63. kép). Giambattista főként nagyszabású mennyezet-, fal- és oltárképeket festett arisztokraták és gazdag egyházi szervezetek megrendelésére, melyekből Giandomenicónak a kiállításunkon szereplő reproduktív rézkarcai adtak ízelítőt. Fiának művei között már számos polgári környezetbe szánt, intimebb hangulatú festményt, rajzot és rézkarcot találunk. A „régi világhoz 1 ' kötődő vallásos és történeti témák nála egyre inkább idézőjelbe kerültek, ahogy ez megfigyelhető az istenek, hősök, szentek demisztifikáló ábrázolásmódjában, a szinte karikaturisztikus formai túlzásokban, az abszurditásig fokozott rövidülésekben. Pályája vége felé, amikor főként a zsánerábrázolásra és a rajzra koncentrált, művein egyre több iróniával és humorral találkozhatunk. Kialakult témáit számtalan változatban, nagy fantáziával variálta, kibontva a bennük rejlő kompozíciós lehetőségeket, amit a kiállított rajzai mellé helyezett analógiákkal és magyarázatokkal kívántunk megvilágítani. A rokokó nyelvezetből az intimitást, a közelnézeti ábrázolás igényét és a vitalitást tartotta meg, amelyhez a sokszínű velencei élet is hozzásegítette. Az apjával közösen megvalósított faldekorációknál is többnyire önállóan festette az ajtó feletti díszített mezőket, az ún. sopraportákat. Ezek a művei, akárcsak az olajképei, kompozícionálisan egyszerűbbek apja müveinél, és az ábrázolásmódjuk is realistább. Az ókori történelem vagy a mitológia jelenetein a hősöket ünnepélyesség nélkül, emberközelből vagy az ünnepélyesség ironikusan túlzó gesztusaival jelenítette meg. A grisaille falképek készítésében valódi specialistának számított: a kiállításon négy ilyen müvét láthattuk, melyek főként a szerelem témájával foglalkoznak.
