Kárpáti Zoltán - Liptay Éva - Varga Ágota szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 101. (Budapest, 2004)
„Őexcellenciája Képtárának legfőbb büszkesége." Carpio VII. márkijának Correggiója
elhagyta Spanyolországot és Itáliába ment, 1713-tól pedig Bécsben telepedett le, odaszállítva saját festményeinek egy részét, köztük valószínűleg Correggio zárolt művét is. 26 Feltételezhető, hogy a Szoptató Madonna eredeti példánya a hercegnővel együtt érkezett Bécsbe, aki 1733-ban bekövetkezett halála előtt eladhatta vagy elajándékozhatta. Crivellihez tehát mint bécsi pápai nunciushoz kerülhetett. Mindehhez jön hozzá a mű Cecil Gould által nyomon követett további vándorlása. Eszerint a kép a bíborostól testvéréhez, Crivelli herceghez került, aki pedig a gyűjtőszenvedélyéről híres Esterházy Miklós hercegnek (1765-1833) adta el. 27 1870ben az Esterházy gyűjtemény nagy része, így a Correggio-Madonna is állami tulajdonba kerül, majd a Szépművészeti Múzeumban helyezték el, ahol ma is őrzik. 28 Mindenesetre a két említett másolat létezése bonyolítja a három kép útjának különkülön követését, hisz méretben és az eredetiséget kivéve, minden másban egyformák voltak. Ezzel együtt az általunk felkutatott és publikált anyagot alapul véve lehetségesnek tartjuk, hogy Correggio eredeti festményének, amely Orsinié volt, majd Carpio márkija zárolta, Nápolytól Budapestig vezető útját a női örökösnek köszönhetően tette meg, aki azt magával vitte Bécsbe. Noha a festmény Correggio megbecsült alkotása, egészen 1652-ig nem találjuk a művészről szóló értekezésekben, amikor is a jezsuita Giovan Domenico Ottonelli hozza szóba az Értekezés a festészetről és a szobrászatról. Helyes és helytelen alkalmazásuk című művében, amelyet Pietro Berrettini da Cortona közreműködésével írt. Ebben többek között egy sor olyan adatot közöl, amelyek lehetővé teszik, hogy rekonstruáljunk egy fejezetet a mű korábbi történetéből. 29 Úgy tűnik, hogy a kép, amely 1626-ban még bizonyosan Pietro Aldobrandini bíboros tulajdonában volt, 30 majd a bíboros unokaöccséhez, Ippolito Aldobrandinihoz került, tőle pedig Rossano hercegnőjéhez és San Giorgio bíborosához. Akkoriban, amikor Ottonelli az értekezését írta, éppen Gottifredo Periberti vásárolta meg 1300 scudóért. A jelentős összeg arra enged következtetni, hogy a pármai festő eredeti müvéről van szó. 31 Ezután eltűnnek a képre vonatkozó dokumentumok, egészen addig a közjegyzői jegyzőkönyvig, amit itt tettünk közzé, és amelynek értelmében a Muzio Orsini birtokában 26 Vö. V León Sanz, Entre Austrias y Brobones. El Archiduque Carlos y la monarquia de Espana (1700-1714), Madrid 1993. 27 A festményt 1812-ben vették fel az Esterházy gyűjtemény leltárába. 28 A festmény sorsának tanulmányozásakor Cecil Gould katalógusára támaszkodtunk, noha az angol kutató még úgy véli, hogy a kép azok közé tartozik, amelyeket a márki még életében Spanyolországba küldött, ahol aztán megszerezte az uralkodó. Az itt bemutatott dokumentumok tanúsága szerint azonban a festmény a márki halála után Nápolyban maradt. Mint látni fogjuk, a mű másolatai és változatai tették bizonytalanná a Budapesten őrzött mü provenienciájának azonosítását. 29 Odomenigico Lelenotti [Giovan Domenico Ottonelli]-Prinio Prenetteri [Pietro da Cortona], Trattato della pittura e scultura. Uso e abuso loro, 1652, ediz. eritica a cura di V. Casale, Treviso 1973, 155. 30 Garas Klára az Aldobrandini gyűjtemény 1626-ban készült leltárának 39. számú tételével azonosította a képet, lásd K. Garas, Una Madonna che állatta il Bambino con un'angelo appresso, d'Antomo da Correggio, Arte Antica e Moderna 10 (1960). 31 Vö. Gould 1976 (2. j.), 196-197.
