Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 99. (Budapest, 2003)

A 2003. ESZTENDŐ - KIÁLLÍTÁSOK

Márvány Csarnokba nyílnak. Ez a remek szcenikus lehetőség színpadszerűen egyszerre kint és bent, föl és le mozgó tömeget feltételez, sőt szerepeltet (45. kép). Ugyanez a palladiánus építészeti játék ismétlődik a velencei Palazzo Bollaniból származó Fontebasso pannókon, a Szépművészeti Múzeumban jelenleg kiállított legnagyobb méretű festményeken. A képeket a kolonnádok alá tettük: eredeti helyükön is a padlótól közel ugyanekkora távolságra álltak, illetve függtek a falon, mint itt. A látogató szinte úgy érezheti, hogy belépve részesévé lesz Antiochus és Stratonice vagy Scipio örökérvényű történeteinek, hiszen az ábrázoltak életnagyságúak és a nézővel közel egy magasságban vannak. Az egyik kapuzat fölött kissé megdöntve helyeztük el a Bollani palota dísztermének mennyezetképét és sarokjeleneteit. A többi mű is csupa palotaberendezés: arcképek, tájképek, veduták, életképek és csendélet, valamint fönt barokk exemplumok. Az architektúraképek játékát is remekül ki lehetett itt használni, egy kettős lépcsőház-ábrázolással utalni lehetett a különös múzeumi lépcsők párhuzamára. Ehelyütt volt „vendég" 2004. március 26án Giovanni Paolo Panini: A Quirinale palota c. nagyméretű vászna a római köztársasági elnöki palotából és az itt megjelent C. Azeglio Ciampi elnök úr, aki, miután Mádl Ferenc elnök úr fogadta, két teljesen újjárendezett olasz reneszánsz termünk kiállítását is megnyitotta. A Márvány Csarnokban a két legnagyobb Fontebasso kép restaurálását az olasz Finarte cég szponzorálta az 1990-es évek elején, G. Verderame nagykövet úr pedig egy itt kiállított olasz arcképünkét. A Panini-kép helyére került két ugyancsak méretes Canaletto vedutánk helyreállítását a British-American Tobacco társaság, illetve a Tesco cég támogatta, két képünkét a horvát Podravka vállalat, egy továbbiét a Szépművészeti Múzeum Baráti Köre biztosította, míg a bejárat fölötti nagyméretű Szt. Januarius képet a váci püspök úr adta kölcsön a kiállításra. A már említett mennyezetkép, Iphigénia feláldozása helyreállításához a Nemzeti Kulturális Alap járult hozzá. Az összesen 48 kiállított settecento alkotás túlnyomó része a velencei művészetet képviseli. A velencei barokk operák festői megfelelőinek ez az együttese fogadja a Múzeum vendégeit, akik a lépcsőházakon áthaladnak. A közel félszáz alkotásból hét darab a második világháború előtti szerzemény, a többi az egykori Fővárosi Képtárból, illetve vásárlások és ajándékozás révén jutott a Múzeumba, kettőt pedig kölcsönkaptunk a kiállításra. A csarnokok új kiállítási elvei módosítottak három, a házban hagyományos bemutatási elvet. Az első, hogy esetenként jól megférhetnek egymás mellett különböző gyűjtemények tárgyai, akár állandó kiállításon is (régi és modern, kép és szobor). A második, hogy míg a klasszikus (és akárhogyan is nekünk örökké példakép) Pigler Andor-i állandó kiállításokon egy-egy művésznek, ha több műve szerepelt, azokat egymáshoz nagyon közel állították ki. Nos, ez az elv is borult, mert a Csarnokokban és az első emeleten most már megoszlanak az eddig oszthatatlannak tartott műtárgy-csoportok. A harmadik elv, hogy a történeti folyamathoz lehetőleg mindig ragaszkodjunk. Ma a Barokk Csarnok olasz seicentója vagy a Márvány Csarnok settecentója olyan szerepet ad a festménynek (vagy a szobornak), amilyenre azok eredetileg készültek. Egyik sem volt a mai értelemben vett kiállítási tárgy. Egyik sem kívánt művészettörténeti és fejlődésfokozati bemutató lenni, hanem szellemi, lelki valónk társaiként, nagyon igényes, becsülendő kincsekként születtek. Ezt a szerepet egyetlen múzeum sem adhatja vissza nekik, a legjobb enterieur bemutatással sem. Ezek a képek - legyenek azok palota, templom vagy