Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 99. (Budapest, 2003)
„Drótozni, fotózni." Megjegyzések az ókori edények egykorú javításához
anyagban. 30 így a furat falának mintázata a fúrófej anyagától és élének egyenletességétől függ. Az acél fúrófej által hagyott nyomok tehát egyenletesebbek és szabályosabbak, mint az ókorban használt fém, kő vagy egyéb anyagból készített fúrófejekéi. 31 A fentiek figyelembevételével érdemes pontosítani a furatok korának meghatározását segítő kritériumokat. Ha a javítóanyag hiányzik, illetve maradványai sem találhatók a furatban vagy annak környezetében, a váza vagy töredék minden javítással kapcsolatba hozható elemét együttesen kell vizsgálni, nem lehet csupán a furatok formájára hagyatkozni. Figyelembe kell venni a furat(ok) elhelyezkedését; formáját (süllyesztett vagy hengeres); szabályosságát (szabályos kör alakú és egyenes falú-e); a peremén keletkezett sérüléseket; a falán hagyott szerszámnyomokat (ez olykor perdöntő lehet). Mindezen kritériumok alapján nagy valószínűséggel eldönthető, hogy egy furat az ókorban vagy a modern időkben készült-e - ennél pontosabb keltezés egyelőre nem lehetséges. A fent említettek alapján lehetővé vált az Antik Gyűjtemény javított vázáin előforduló posztantik javítások meghatározása. A furatokban megmaradt fémcsapok és ragasztóanyag-maradványok alapján az ókori kylix-talpak esetében megismert furatos-csapolásos technika modern változata azonosítható az Antik Gyűjtemény három vázáján. A Wartha-gyűjteményből származó bucchero kantharoson (3. sz.) és a 350-300 körül készült dél-itáliai vörösalakos epichysisen (13. sz.) egykor ugyanúgy rögzítették a fül letört felső részét, illetve a kiegészítést: a törésfelületekbe egy-egy zsákfuratot készítettek, majd a darabokat fémcsapok és ragasztó segítségével illesztették a helyükre. így biztosabb rögzítést kaptak, mintha csak egymáshoz ragasztották volna a törött részeket. Az epichysis kiöntőnyílásában lévő csap rendeltetése nem világos, talán a gipszkiegészítés rögzítésére használhatta a restaurátor. 32 A valószínűleg a Haimon-műhelyben készült attikai feketealakos lékythosnak (8. sz.) gipszből egészítették ki a fülét és a nyakát. Az edény kiöntője később a ragasztás mentén levált és így láthatóvá vált a fül kiegészítésébe helyezett vörösréz csap. Kiálló vége egykor a lékythos eredeti fülcsonkjába fúrt zsákfuratba csatlakozott. Az ókorból ismert kapcsos javítási technika általam ismert nyilvánvalóan modern példája egy nagyméretű egyiptomi tárlóedényen figyelhető meg. 33 A széttört edény darabjait összeragasztották, majd furatokat 34 készítettek és összedrótozták, hogy megerősítsék a ragasztást. Az illesztéseket kívül-belül egyaránt az edény barna színéhez hasonlóra festett gipsszel erősítették meg. A vasdrót használata, valamint A fúrófej anyaga többféle lehetett aszerint, hogy milyen keménységű anyagot akartak megmunkálni vele. így valószínűleg volt nádból, kőből, rézből, bronzból készült fúrófej is. Shaw, i.m. (23. j.) 70. L. Gwinnet - Gorelick 1983, 382, ll.k. Hasonló módon restauráltak a 19. században egy kacsa alakú etruszk edényt. L. Appunti di restauro (szerk. Cygielman, M.), Firenze 1998, 219, VIII/2.t. Egyiptomi Gyűjtemény, ltsz.: 51.2059. A görög-római korból. (Schreiber Gábor szíves szóbeli közlése). M.: 90 cm, lelőhely nélkül. Köszönettel tartozom Nagy Istvánnak, az Egyiptomi Osztály vezetőjének, hogy lehetőséget adott az edény tanulmányozására, és Vozil Irénnek szíves segítségéért. Mintegy 3 mm átmérőjű furatok, közülük néhány süllyesztett.
