Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 98. (Budapest, 2003)
Kákosy László emlékezete (1932-2003)
Az egyiptomi mágiáról szóló összefoglaló munkáját követően (Varázslás az ókori Egyiptomban, 1969) egymást követték tanulmányai és önálló kötetei az ókori Egyiptom történetéről, vallási hiedelmeiről és kultúrájáról (Egy évezred a Nílus völgyében, Varga Edithtel, 1970; Egyiptomi és antik csillaghit, 1978; Réfiai, 1979). Munkái nemzetközi elismertséget szereztek számára. Kutatási témáinak változatossága alig áttekinthető: mágia, gnózis, a Késői- valamint a Görög-római kori vallás, királyi propaganda és valláspolitika az Újbirodalom idején, stb. Kutatási eredményeiről számos nemzetközi konferencián, kongresszuson tartott előadásokat. Szerteágazó munkásságát nehéz röviden ismertetni. A Világirodalmi Lexikon főmunkatársa, a wiesbadeni Lexikon der Ägyptologie munkatársa, az Antik Tanulmányok szerkesztőbizottságának tagja volt, számos hazai és nemzetközi tudós társaság választotta tagjai sorába (MTA Klasszika-Filológiai Bizottság, MTA Afrikanisztikai Munkabizottság, Ókortudományi Társaság, Körösi Csorna Társaság, International Association of Egyptologists, International Association for the History of Religions). 1972-től az ELTE Ókori-Keleti Történeti (majd 1981-től Egyiptológiai) tanszékét vezette, 1974-ben elnyerte a történettudományok doktora címet (Világnézet és valláspolitika az egyiptomi Újbirodalom idején és a Későkorban), 1976-ban egyetemi tanárrá nevezték ki. Az egyiptomi kultúra és vallás nemzetközi tekintélyű szakértőjeként számos elismerésben részesült itthon és külföldön (Akadémiai Díj, Maroth Károly-díj, Kuzsinszky Emlékérem, Ábel Jenő Emlékérem). Kutatói és oktatói munkája mellett sem feledkezett meg arról a tervéről, hogy ismét ásatást folytasson Egyiptomban. 1983-ban erőfeszítéseit végre siker koronázta. November 6-án lépett a thébai 32. számú sírba, hogy feltárja a II. Ramszesz magas rangú tisztviselőjének, Amon isten főintendánsának, Dzsehutimesznek végső nyughelyét. Ez a vállalkozás sem ígérkezett könnyűnek: „...a feltornyosuló törmelék vigasztalan látványa fogad: kövek, por, hulladék, koromtól fekete mennyezet. A szeméthalom fölött azonban vésett arcok, alakok, hieroglif feliratok bontakoznak elénk a zseblámpa derengésében" írja a sírról 1989-ben megjelent könyvében (Dzsehutimeszsírja Thébában). A mondat utolsó szavai találóan jellemzik Kákosy László kutatói habitusát: a «derengő fény» is elég volt számára ahhoz, hogy mindenben meglássa és felfedezze a szépet, a lényeget. A Dzsehutimesz sír és a környező terep feltárásának gyakran nehéz, fáradságos munkájának eredményeit dokumentálják azok a leletek is, melyek a Szépművészeti Múzeum állandó egyiptomi kiállításán láthatók. Kitartása azokra a „fáradságot nem ismerő csillagokra" emlékeztet, melyeknek több tanulmányt is szentelt, s melyeket oly előszeretettel vizsgált éjjelente a háza tetején kialakított kis obszervatóriumából. Két ásatási idény között visszatért egyetemi oktatómunkájához, múzeumi és könyvtári kutatásaihoz. 1985-ben egyik szervezője és közreműködője annak a milánói kiállításnak, mely egyik kedvenc kutatási területét, az egyiptomi mágiát választotta témájául. A témáról írt összefoglaló munkája a kiállítási katalógus fő részét képezi (La Mágia in Egitto ai Tempi dei Faraonï), és ezen kívül is újabb művek születtek tollából (Fény és káosz, 1984; Probleme der Religion im römerzeitlichen Ägypten, \995;Az ókori Egyiptom története és kultúrája, 1998; Egyptian Healing Statues in three Museums in Italy, 1999). Könyvei mellet több száz tanulmánya dokumentálja tudományos munkásságának gazdagságát. Eredményei újabb elismeréseket hoztak számára: 1992-ben a Széchenyi-díj kitüntetettje lett, 1995-ben a heidelbergi Akademie der Wissenschaften, 1998-ban pedig a
