Csornay Boldizsár - Dobos Zsuzsa - Varga Ágota - Zakariás János szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 98. (Budapest, 2003)

Egy titokzatos szépség és egy Claude Vignon attribúció: A budapesti Alvó Magdolna

mását (korábban Althorpban, ma Caenban) is régebben Fetti munkájának tartották.

24 Vignon festményeit jellegzetesen naturalisztikus érzelmesség hatja át, ami pszichológiailag is megközelíthetővé teszi azokat; ez éppúgy igaz a Dávidként tetszelgő hetyke francia ifjúra, mint az alvó Magdolnaként pózoló fiatal nőre. Ez különbözteti meg Vignont Fettitől és a megfoghatatlan Coccapanitól. Ugyanakkor - ahogy Chappell megjegyezte - „drámai visszafogottságában, a fegyelmezett gesztusok kedvelésében és a szemlélődő vagy befelé forduló kifejezésmódban" osztozik a korai firenzei barokkon iskolázott többi művésszel.

25 Cigoli, aki élete utolsó évtizedében Rómában dolgozott és ott halt meg 1613-ban, maradandó nyomot hagyott a városon mind a korábbi évekből való közkedvelt munkáival, mind más művészekre gyakorolt hatásával. Chappell helyesen figyelte meg, hogy Cigoli pompás öltözetű figuráinak teátrális bemutatása, festői impastója mély benyomást tett a Rómában tartózkodó francia művészre. Hozzátehetjük, hogy a firenzei festő pazar, fényűző színvilága szintén befolyásolta Vignont. Mindezek a hatások természetesen átszűrődtek Vignon saját személyiségén, és így olyan stílus alakult ki, amely rokon Fettiével, ugyanakkor különbözik is attól. Ekképpen a francia festő teljes vértezetben tért vissza Rómából, hogy megmérkőzzön Párizs vezető művészeivel, abban a Franciaországban, ahol a toszkán Medici Mária már nem volt régens, de a kultúrában továbbra is meghatározó szerepet játszott. HILLIARD T. GOLDFARB Musée des Beaux-Arts de Montréal Fordította: Nádori Attila 24 Safarik, 1990 (13.j.) A2. kép, 300. A korábban Fetti önarcképének vélt festményt nemrégiben sorolták át Vignon életmüvébe. Blunt Vouet müvének vélte, s ezt a vitatott attribúciót 1973-ban Arnauld Brejon és J.-P. Cuzin írta felül, Vignon-nak tulajdonítva a képet. Ezt elfogadta Pacht Bassani is (Pacht Bassani, i.m. [19.j.], 22.

sz., 176-177). Érdekes módon Chappell szerint H. Voss Coccapaninak tulajdonította a képet: Chappell, i.m (23.j.) 106, 12.j. A festmény ma a caeni Musée des Beaux-Arts gyűjteményében van. 25 Chappell, i.m (23.j.) 99.