Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 95. (Budapest, 2001)
Adalékok Jacopo Bassano Alvó pásztor című festménye témájának meghatározásához
tunyaság, mint a testi kísértések melegágya fogalmában, s ez utóbbi már a hét főbűn egyike. Ellentéte a lelkesedés és a buzgalom. Elítélő jelzők sorát 39 állítja csatasorba a képek elemzésénél, hogy a szereplők magatartásában ezt az ellentétet indokolja, de ikonológiai módszere, bár valóban következetes, nem hiteles. Az érveléshez segítségül hívott idézetek és párhuzamok - ha önmagukban érdekfeszítőek is 40 - gyakran idegenek Jacopo műveinek hangvételétől s az ábrázolt szereplőktől. Aikema a felfedezni vélt ellentét kedvéért sokszor elmossa a különbséget az idézett forrásokban megvetett parasztok és az egyszerűségükért, romlatlanságukért dicsért pásztorok között. 41 Az 1550-es és 60-as években festett képeken valóban egyre „kopottabb", „rongyosabb" alakok tűnnek fel, de ez egyaránt vonatkozik a meditáló szentekre, a bibliai szereplőkre, mint a szegény Lázárra és például a Magvetőről szóló példázat földműveseire, 42 s gesztusaik, öltözékük nem ad okot arra, hogy mint a negatív erkölcsi tanulság hordozóira tekintsünk rájuk. Aikema a budapesti kép leírásánál megjegyzi, hogy nem talált irodalmi témát, melynek történetét felismerhetnénk, éppúgy, mint a másik „titokzatos", sok értelmezést megért, úgynevezett témanélküli festmény, az Antonio Zentaninak festett „csak két kutya" esetében sem (70-71 .kép). 43 A párhuzamot megerősíti, hogy a budapesti festményen is láthatjuk e két kutyát, az egyik pihenő pózban fejét a mancsára támasztja, a másik szimatol, mint az Uffiziban lévő festményen. Az ábrázolás módjában sem itt, 39 A már említett beszennyezett mellett: tunya, buja (a 19. oldalon), könnyelmű, kéjenc (20. oldal), bűnös pásztor, ugyanerről a pásztorról: kopott ruhájú, ápolatlan, koszos ember, stb.; Aikema visszatérő ellentétei: igaz zarándok - hamis zarándok, istenfélő - istentelen (20. oldal. stb.). Jelzőhasználata érthetetlen összehasonlítva a jellemzett szereplők ábrázolásával. Például az 53. oldalon a washingtoni Pásztorok imádásán szereplő alvó kutyáról, mint az acedia ismerős szimbólumáról beszél, s a 78. oldalon ugyanerről az alvó kutyáról azt írja, hogy „which we know Jacopo used often to underscore the moral turpitude of particular acts or individuals", a madridi Thyssen-Bornemissza gyűjtemény Magvető képén a paraszt családjáról pedig azt mondja, hogy nem mások, mint „perfidi villani" vagyis szószegő, álnok, alattomos parasztok (77-78. oldal). 40 Aikema, i.m. 21. A parasztokat elítélő idézett szövegek közül például egy 15. század végéről származó gúnyversrészlet (Alfabeta sopra li Villani) vagy Alvise Cornaro Vita Sobria című müvének egy sora, amely a parasztokra, szegényekre vagy kéregetőkre egyaránt vonatkozik. 41 Aikema, i.m. 19-23, 69-71. j. ill. 86. j. A pozitív és negatív értékelésben önmagának mond ellent, ugyanis különbséget tesz ugyan a kapzsi, buja (uomo carnale) - Hans Sebald Beham metszetein például groteszk módon ábrázolt - parasztok és a jobb megítélés alá eső pásztorok között, de ezt a distinkciót következetesen elfelejti (például az 53. és 75. oldalon stb.). A pásztorok bibliai kiválasztottságának hiszen nekik szól a Híradás - alátámasztására idézett szöveg (Ludolphus Carthausiensis, 1570, 22.r. Aikema, i.m. 75.), amely egyben a pozitív erkölcsi helyzetüket megerősíti így szól: „Piu tosto a pastori ch'ad altra sorta di persone, prima perché erano poveri per i quali Christo veniva ... Seconda perch'erano semplici. ... Terza perché erano vigilanti." 42 A szegény Lázár és a gazdag ember, 1554 körül. Cleveland, The Cleveland Museum of Art; Példázat a magvetőről, 1562-63 k. Madrid, Coll. Thyssen-Bomemissza, ill. 1567 k. Springfield, Museum of Fine Arts, James Philip Gray Collection. 43 Muraro, i.m. (32. j.) 70-71, (fol. 6v-7r) „Due brachi, cioè cani solom". A két ma ismert, hasonló témájú festmény közül a Párizsban (Louvre) lévőt 1550 körüli időre datálva feltehetően az első változat, a firenzei, Galleria degli Uffiziban lévő talán a későbbi, 1554 körüli. A festmények és Zentani tevékenysége közötti kapcsolatot ld. Feldman, M., City Culture and the Madrigal at Venice, Berkeley, Los Angeles, London 1995, 68-69 és 75-77.
