Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 94. (Budapest, 2001)
Tarentumi votív terrakották: módszertani javaslatok
A fenti, absztrakt, pusztán a technikai-szerkezeti elemek megfigyelése alapján létrehozott összefüggés-sort talán életszerűbb, a produkció történetét érintő feltevésekhez is hasznosítani lehet. Kézenfekvőnek tűnik például feltételeznünk, hogy a gondosabb munkát, komolyabb technikai tudást igénylő „építéses" módszer a típusokat művészi értelemben létrehozó, valóban alkotó, vezető mester, vagy központi műhely sajátja volt; a mechanikus, kreativitást nem igénylő „teljes leformázás" ezzel szemben segédek, bedolgozók, esetleg filiálé-műhelyek eljárása lehetett. Egyszerűsége, nagyobb termelékenysége miatt ez utóbbi készítési mód mennyiségileg természetszerűleg messze felülmúlhatta az előzőt, és termékei jóval több generációt is érhettek meg. A „teljes leformázásos" szériák végén rendkívül nagy számú „kopott" és „összement", minőségét tekintve igénytelen példányt találunk. A fenti megfigyelésekhez, kiegészítésképpen, még néhány megjegyzés és módszertanijavaslat kívánkozik. Meg kell említenünk először is, hogy az „épített" és az arccal együtt leformázott fejdíszes készítési eljárások egymás mellett élése nem csupán az archaikus kori tarentumi koroplasztikára jellemző, hanem ennek a produkciónak gyakorlatilag bármely későbbi stíluskorszakában is megfigyelhető. A klasszikus kori produkcióban a részmatricával és építéssel készült darabokra jellemző a hátoldal lezárása mintázatlan, de többé-kevésbé domború fallal, és a fejdísz elemenkénti összeállítása az immár realisztikusabb koszorú, valamint rozetták és palmetta hozzátoldásával. A „reliefszerüen" leformázott szériák ezeket az elemeket öröklik. 58 A jelenség stíluskorszakokon átívelő folytonossága egyben a tarentumi koroplasztika műhelyhagyományának folyamatosságát is jelzi. Tudnunk kell továbbá, hogy a symposiastés-kompoziciók, amelyek a Kr.e. 5^4. század során ráadásul egyre bonyolultabbá válnak, az arcon és a fejdíszen túl más elemeikben is hordozzák a kontamináció lehetőségét. Legkézenfekvőbb itt mindjárt a klasszikus kor kezdetétől a központi férfialakhoz társuló „mellékszereplőkre" utalni. 59 Ezek a kompozíciók, legalábbis egyes esetekben, eredetileg különböző matricák és épített elemek összekapcsolásával jöttek létre, majd a teljes leformázással dolgozó filiálékban teljes kompozíciókként váltak másodlagos prototípusokká. Az ilyen kompozíciók kronológiai osztályozásánál azonban semmiképpen sem célszerű ikonográfiái leírásokkal csupán ezeket a másodlagos prototípusokat meghatározni és a tőlük függő szériákat kezelni koroplasztikai típusként, még akkor sem, ha egy adott lelőhelyen a tarentumi terrakotta-produkciónak csak ilyen technikával készített darabjai találhatók. 60 Célravezetőbb lehet a kompozíciót elsődleges, vagyis „épített" verzióban ismert elemeire bontani, ezek típusát a megformálás és nem az ikonográfiái keret alapján meghatározni, majd, amennyiben lehetséges, fogalmat alkotni arról a leszármazási folyamat58 Csak egyetlen, esetlegesen kiválasztott példa a Louvre gyűjteményéből: az érett klasszikus stílusú, „épített" technikával készült MNB 1796 (Mollard-Besques 1954, C.487) „teljes leformázással" készült típustársai, az MNB 2401 (Mollard-Besques 1954, C.490) egy korábbi (!) generációból, az MNB 2684 (C.489), az MNB 23996« (C.486) azonos generációból, az MNB 2284 (C. 491) az utána következő generációból, valamint az S 2077 (C.326), azonos generációból, de eltérő ikonográfiái szkhémában. 59 Vö. font, 10. jegyzet. í,() G. M. Signorénak a metapontioni "Kerameikosban" talált symposiastés-kom\}oz\c\óka\. feldolgozó müvére utalok: Signore, i.m. (8.j.).
