Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 94. (Budapest, 2001)
Tarentumi votív terrakották: módszertani javaslatok
darabon az illesztési felületet elsimító törlések nyomai is jól kivehetők. A tarentumi symposiastés-figüíák műfajának minden szakaszában jellemző vonása, hogy az ábrázolt férfialaknak szakállas és szakálltalan változatai élnek egymás mellett; a T. 176-os fejjel azonos technikai megoldású (és egyben nagyjából egykorú) példányoknál a kétféle változatot igen egyszerűen, a mintázás utáni, égetés előtti kiegészítéssel, vagy annak elhagyásával hozták létre. AT. 176 által képviselt arc kiegészítés nélküli, szakálltalan változata a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében egy másik, hasonlóan jó minőségű és nagy méretű fej-töredéken, a T. 177-es leltári számú darabon látható (8. kép), az előbbivel azonos technikai megoldásban kivitelezett, azonos szerkezetű fejdísz alkotta keretben. 22 A két töredék azonos koroplasztikai típusba tartozik, egyazon népszerű arctípus két alapvető verzióját képviseli, amely számos más, tarentumi eredetű példányról is ismert, hol szakáll nélkül, 23 hol a fent leírt módon „ragasztott" szakállal. 24 Az archaikus és klasszikus kori figurális tarentumi koroplasztika fejlődéstörténetének átfogó megírására eddig egyedül a baseli gyűjtemény vizsgálatából kiinduló H. Herdejürgen tett kísérletet, 1971-ben. 25 E fejlődéstörténet megírásához azonban csak korlátozott számú emlék közvetlen vizsgálatát használhatta fel, és általában nem is törekedett az egyes koroplasztikai típusok elkülönítésére, így leírása a fő tendenciák bemutatására szorítkozik, amelyet egy részletesebb kutatás számos elemmel pontosílhat. Ilyen pontosításokat hozott 1988-ban C. Iacobone tanulmánya, hat tarantói fogadalmi leletegyüttes anyagának katalógusszerű bemutatásával, amelynek korlátait azonban ismét csak a feldolgozott anyag mennyisége szabta meg. Iacobone törekedett ugyan a sft/w-leleteiben szereplő figurális terrakották - nemcsak a symposiastés-aldkók, hanem az álló és ülő nőalakok, a lovas harcosok és más fogadalmi tárgyak - koroplasztikai típusok szerinti meghatározására, típustára azonban szükségképpen erősen hiányos maradt és nem szolgálhatott alapul a Herdejürgen által megfogalmazott tételek revíziójához; a szerző tudatosan nem is vállalkozott erre, Herdejürgen fejlődéstörténetét, 22 Szintén P. Arndt gyűjteményéből. Publikálva: Oroszlán, i.m. (l.j.), 46, B.44.sz. Legnagyobb magassága 9,7 cm; anyaga világos narancsszínű, a felületen több helyütt halványsárga, közepes szemcsenagyságú, enyhén porózus, keményre égetett agyag; az arc vonásainak élessége, pontossága arra utal, hogy a T. 176-os darabnál jobb állapotban lévő matricával készítették, az orrhegyet azonban jobboldalt kisebb mintázási hiba torzítja el. A haj tömbjének finom rovátkolása égetés előtti „retusálás" eredménye, a szemöldökívek és a szemhéjak éles vonala talán a matrica retusálására vezethető vissza; az elülső oldalon fehér alapozófestés nyomai, a fejtetőn, egy sávban, sötétvörös festés nyomai láthatók. 23 PL: Higgins 1954, 1244-6.sz. (I71.t.); Iacobone 1988, 50/a. t., 5l/a. t. (Taranto, 20050 ltsz.); A Louvre-ban: MNB 2152, MNB 2155, MNB 2291, S 2088, S 2201, S 2204, S 2063, MNB 2153, CA 203, S 2091 (Mollard-Besques 1954, B.483, B.487, B.481, C.382, B.485, B.491, C.290, C.381, C.383, C.394); a Szépművészeti Múzeumban: ltsz. 77.125. A. 24 Pl.: British Museum: Higgins 1954, 1249-50.sz. (171. t.); Taranto: Iacobone 1988, 47/b. t.; Siena, 37917 ltsz.: A. M. Esposito, Terrecotte tarantine della collezione Chigi-Zondadari, in in memoria di Enrico Paribeni, Roma 1998, XLIII.t. l.sz.; Louvre: Mollard-Besques 1954, B.506, B.507, B.510, B.512, B.515, B.516, C.458; Basel, ltsz. 1928.51: Herdejürgen 1971, 13.t. 9.sz.; Szépművészeti Múzeum: 81.20.A ltsz. 25 Herdejürgen 1971, 1-25: „Entwicklungsgeschichte der tarentinischen Koroplastik".
