Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)

Herman van Swanevelt rajzai

vés a nagyvonalúbb, áttekinthetőbb, levegősebb megoldások iránt. E kiváló mesterek új festői víziója a tájképnek egyfajta emelkedettséget, nemességet biztosított. Swanevelt művészetének jelentőségét M. R. Waddingham már 196o-ban felismerte: „By combining the arcadian spirit of Poelenburgh and Breenbergh with a classical structure similar to that of Claude he created a new means of landscape expression."

9 Swanevelt római korszakából származó rajzaiban művészetének csúcspontját érte el. Különösen figyelemre méltóak közvetlen természet utáni tanulmánylapjai, amelyek a 17. századi európai tájrajz legjobb eredményei közé tartoznak. Sandrart híradásából tudjuk, hogy Rómában működő festő kollégái - Poussin, Claude Lorrain, Pieter van Laer - nemcsak rajzoltak, hanem festettek is a természetben.

10 Ennek a korai plain air festészeti kezdeményezésnek nem ismeretesek ugyan képekben megvalósult bizonyítékai, de e híradás utal az alapvető szemléletváltozásra és dokumentálja, hogy a közvetlen természet megfigyelés mennyire az érdeklődés előterébe került az 162o-3o-as évek római tájképmüvészetében. Swanevelt tanulmányrajzai a nagy múltú németalföldi természetábrázolási hagyomány olyan folytatásai, amelyek hasznosítják a római nemzetközi színezetű művésztársaságtól kapott impulzusokat. Friss, spontán természettanulmányai sorába tartozik a Szépművészeti Múzeum két lapja, amelyek korábban francia müvekként szerepeltek a gyűjteményben. Az első egy Sziklatanulmány fákkal (53. kép),

11 világosbarna ecsetrajz, amelyen helyenként még láthatók a fekete kréta előrajz nyomai. A világosbarna tintával, ecsettel kialakított formákon az árnyékokat kétféle sötétebb barna árnyalatú ecsetfoltok jelzik, és - főként a vegetáció ábrázolásánál - tollrajz egészíti ki az ecsetmunkát. A lapon kis kivágású, közel-nézeti kompozícióban változatos erdei motívumokat tartalmazó természeti részlet látható ragyogó napsütésben. Különösen bravúros a fény eleven érzékeltetése a papír fehéren hagyott, szinte vibráló foltjai útján. A legrészletesebben kidolgozott motívum a jobboldali nagy sziklatömb fákkal a tetején, míg a környező fák és bokrok gyors ecset- és tollvonásokkal érzékeltetett rajza inkább csak jelzésszerű. Swanevelt e rajzán hitelesen és rendkívül vonzóan idézi fel az erdei táj vitalitását, hangulatát, nyilvánvaló, hogy az alkotó ihletettségének fö forrása a látvány keltette öröm. A rajz Antonio Cesare Poggitól került Esterházy Miklós herceg gyűjteményébe, ahol Nicolas Poussin müveként tartották számon. A Múzeumban egykor Claude Lorrain rajzának tekintették, Eckhart Knab viszont Giovanni Domenico Desideriinek attribuálta. Marcel Roethlisberger, Claude Lorrain rajzairól szóló monográfiájában, a Claude és a Desiderii attribúciót elvetette és a rajzot három másik lappal hozta összefüggésbe, amelyeket az 163o-as évek közepére datált.

12 Közülük kettő a rotterdami Boijmans 9 Waddingham, M.R., Herman Swanevelt in Rome, Paragone 11 (196o) 38-9. 10 Peltzer, A.R. (kiad.), Joachim von Sandrarts Académie der Bau-, Bild- und Mahlerey-Künste von 1675, München 1925,209. 11 Ltsz.: 2882. Ecset és toll, barna tinta, fekete kréta előrajz, 262 x 384 mm.Vízjel nem látható, mivel leragasztott, származása: A.C. Poggi (Lugt 617), Esterházy Miklós gyűjteményéből (Lugt 1965), N. Poussin rajzaként. Irodalom: Francia rajzok, XV-X1X. század (kiáll, kat.), Budapest 1933, 13.sz.

(Claude Lorrain); Roethlisberger, M., Claude Lorrain: The Drawings 1-2, Berkeley - Los Angeles 1968, 418, 1135.

sz (nem Claude). 12 Roethlisberger, i.m. (ll.j.) 1132-1134.sz.