Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 92-93.(Budapest, 2000)
„Les Adieux". A Siracusa-festő oszlopkratérja
és Pyrgi közti, Zambra nevü területén (propr. S. Giovanni dei Fiorentini) 1840 májusa és 1843 decembere közt. 50 Részletes beszámoló, publikáció nem készült a feltárásokról, de a szakirodalomban számon tartott archaikus tumulusok anyagán kívül 51 az ásatások idején Etruriát járó George Dennis feljegyzése szerint anyagukban régibb jellegűek mellett „a legszebb görög stílusban díszített vázákat is találtak, amelyeknek némelyike az athéniakra és szicíliaiakra emlékeztet". 52 A kiásott tárgyak, amelyeket tulajdonosuk nyilván eleve értékesítésre szánt, szétszóródtak, és legalábbis egy részük rövidesen Francesco Depolettihez, az akkori évtizedek egyik legismertebb római műkereskedőjéhez került. Tőle vásárolta meg a Siracusa-festő kráterját a később a párizsi Bibliothèque Nationale-ba került etruszko-korinthosi oinochoéval és egy athéni feketealakos amphorával együtt 53 Fejérváry Gábor és Pulszky Ferenc 1844. augusztus lien. 54 A vásárlásról Fejérváry kézzel írt német nyelvű számadáskönyve, 55 a kratér lelőhelyéről Pulszky ugyancsak német nyelvű kéziratos katalógusa számol be. 56 A váza a teljes gyűjteménnyel együtt nyilván 1849-től 1860-ig tartó angliai emigrációjába, majd átköltözése után Itáliába is elkísérte Pulszkyt, bár érthetetlen módon a gyűjtemény 1853-as londoni kiállításának katalógusa nem ad róla leírást. Csak az 1866-ban történt hazatérése után nem sokkal a Magyar Tudományos Akadémián rendezett bemutatás fentebb említett magyar nyelvű vezetője említi, ezúttal részletes leírással. Az 1868-iki párizsi árverés katalógusában azért nem szerepel, mert a gyűjtemény még meglevő vázáit Pulszky az aukcióra bocsátás előtt a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. A Nemzeti Múzeum ún. „nemzetközi" anyaga az Iparművészeti Múzeum megalakulása (1873) után oda került át; a kratér 1868 utáni első ismert említésekor, 1905-1906ban már az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának, Ráth Györgynek a nevét viselő magánmúzeumában volt, 57 ahova Pulszky és Ráth egyelőre részleteiben felderítetlen kapcsolata révén került. 58 Innen vette át a Ráth-Múzeum feloszlása után 1950-ben a Szépművészeti Múzeum. 50 Giuliana Nardi szíves közlése szerint az ásatásra vonatkozó iratokat a római Állami Levéltár őrzi: Archivio del Camerlengato, Parte II, titolo IV, busta 236, fasc. 2345 és busta 299, fasc. 3555. 51 Abeken, G., Bulllnst 1840, 133-134; Colonna, G., StEtr 31 (1963) 155 és 29.j. (irod.); Cristofani, M. - Nardi, G. - Rizzo, M.A., Caere I, II Parco Archeologico, Roma 1988, 35, 53.k.; Rendeli, M., Città aperte, Roma 1993, 295, 6.sz. és 114.k., 457. 52 Dennis, G., Cities and Cemeteries of Etruria I, London 1878 2 , 278 és 9.j. (további irodalommal). 53 Az oinochoe: Szilágyi, J.Gy., CEF I, Firenze 1992, 122, 102. sz.; az amphoráról Uő., Scienze dell' Antichità 5 (1991) 496, 24.J. 54 A Fejérváry-Pulszky gyűjteményről és itáliai-etruszk anyagáról Szilágyi, Scienze dell 'Antichità. i.h. 483-572, továbbá Uő., in Pulszky Ferenc (1814-1897) emlékére, Budapest 1997, 24-26, 97-114. 55 OSzK Kézirattár 35/1988, a megfelelő napra vonatkozó feljegyzések közt. 56 OSzK Kézirattár Fol. Germ. 1273, 47/A-B, 4.sz. („Fundort Cerveteri", „die schönste Vase im Handel in Rom"). 57 Ráth, Gy. (szerk.), Az Iparművészetek Könyve II, Budapest 1905, 62. melléklet az 526. lap után; Magyar Iparművészet 1906, 59, 63. kép; Radisics, J., Guide du Musée G. Rath, Budapest 1906, 26, 69. sz. 58 Horváth, H., in Pulszky Ferenc emlékére, i.m. (54.j.) 73.
