Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)

A Krafft-festmény konzerválása és restaurálása

EGY 18. SZÁZADI, PERGAMENRE FESTETT MINIATŰR RESTAURÁLÁSA 1927-ben került a múzeum gyűjteményébe egy főúri családot ábrázoló miniatűr. Bár a restaurálást megelőzően sem szignatúra, sem monogram nem volt látható, a miniatűrt hagyományosan Ignaz Bottengruber nevéhez kötötték. A boroszlói születésű művész a 18. század első felében működött, és elsősorban porcelánfestőként vált ismertté. A budapesti miniatűr meglehetősen szokatlan módon pergamenre készült, és a művész fedőfestéket használt. A gyűjteménybe kerülése óta üveg alatt, keretben tárolt miniatűr kibontását, passepartouzását elsősorban műtárgyvédelmi szempontok indokolták. A restaurátor számára az igen érzékeny hordozó, a pergamen révén vált a feladat különlegessé. Pergamenen valamilyen melegvérű állat cserzetlen, általában mésszel szőrtelenített, feszítve szárított bőrét értik. Elsősorban írásra alkalmazták, majd könyvek kötésére használták. A pergamen elnevezés csak az i. u. 4. századtól vált általánossá. Korábban a görög „diphtera", illetve a latin „membrana" szavakkal találkozunk. Leggyakrabban juh-, kecske- és borjúbőrt használtak. Utóbbinak „velin" volt a neve. A pergament eredetileg a bőr teljes vastagságából készítették, később hasították, az ún. „húsoldalt" használták írásra, míg a „barka-oldalt" (a szőr felőli rész) könyvkötésre. A pergamen a kollagén-fehérje rostos szövetéből, valamint zselatinszerü rostközi állományból áll. Ez a rostközi anyag ragasztja, tartja együtt a kollagén rostokat. A pergamenben cserzőanyag nem kötődik a rostokhoz, mint a cserzett bőrben, így ezek nem védik a szerkezeti elemeket. Ezért kevésbé ellenálló a hőmérséklet változásaival és főleg a nedvességgel szemben. Vizsgálatok alapján az 50-60% relatív légnedvesség és 18-20°C lenne optimális a pergamen tárolásra, kizárva a nagy ingadozást és a levegő szennyezettségét. A szárítás, feszítés során a kollagén szálak a bőr felületével párhuzamosan rendeződnek. Ez a szerkezet teszi lehetővé a hasíthatóságot, de nedvesség hatására a pergamen deformálódik, duzzad, hullámosodik. Elég 1-2% változás a már említet értékekhez képest és már megváltozik a felülete. Tehát a pergamennek sem kiszáradni nem szabad, mert akkor pöndörödik, zsugorodik, törik; sem nedvesednie, mert hullámosodik, penészedik és végül visszafordíthatatlanul „lezselatinosodik". Ez utóbbi folyamatot a poros felületen jelenlévő baktériumok és gombák katalizálják. A kiszáradt, zsugorodott, törékeny állapot még mindig szerencsésebb, mint a páradús és szennyezett környezet. A restaurálás tárgyát képező műtárgy esetében az előzőeket figyelembe véve a következő állapítható meg. A műtárgy mérete 291 x 223 mm, álló téglalap alakú, oldalainál kissé deformálódott pergamen. A mikroszkópos vizsgálat (50x) alapján és a specifikumok figyelembe vételével megállapítható, hogy kecskebőrből készült. Erősen simított mind a két oldalon. A művész fa vakkeretre feszítette a kisméretű lapot úgy, hogy a keretre előbb egy vastagabb, merítet papír került, erre ragasztotta a bőrt a széleinél fogva. A keret élein áthajtotta, mintegy 10 mm szélességben és szegekkel is rögzitette. Ez mind kiderül a hátlap vizsgálatából. A hátlap széleken papír, enyv és faszilánk nyomok található, az