Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 88-89.(Budapest, 1998)
A Krafft-festmény konzerválása és restaurálása
megoldás keresésének felelőssége alól, és megkönnyítette a helyenként merésznek tűnő változtatások végrehajtását is. Nem volt kérdés, hogy a dekoratív összkép kialakítása, illetve/vagy a művészettörténeti összefüggések szigorú érvényesítése közötti, több évszázados vita csakúgy dönthető el, hogy mindkét elvet a lehető legteljesebben érvényesítjük. 1 A nézőnek esztétikai élményt kell nyújtani, egyszersmind hozzásegíteni a szükséges ismeretek megszerzéséhez, jó esetben önálló felismerésekhez. Mivel a Régi Képtár gyűjteménye - az ismert történeti okokból - az európai festészet szinte minden iskoláját és korszakát sokoldalúan reprezentáló művekkel rendelkezik, állandó kiállítása átfogó képet kell hogy adjon annak történetéről, a stílus-rokonságok és stílus-ellentétek, a hatások és ellenhatások szemléletes bemutatásával. Kiindulásunk az 1957-58-ban Pigler Andor által rendezett állandó kiállítás volt, amelynek arányait nem akartuk lényegesen megváltoztatni, de bizonyos bővítésére felhasználtuk ezt az alkalmat. A spanyol gyűjteményrész és a 17. századi flamand anyag 1996 tavaszán történt kiterjesztését is figyelembe vettük, amikor az egyes iskolákra jutó terület arányos csökkentését végrehajtottuk. Végülis a 14 teremben és 7 kabinetben összesen 731 festmény látható, szemben - az 196l-es vezető alapján - 23 teremben és 17 kabinetben 629 darabot felvonultató Pigler Andor-féle kiállítással. A gazdagodás elsősorban a céltudatos gyűjteményfejlesztésnek, másodsorban pedig a restaurálásoknak köszönhető. Ez utóbbiról eddig méltatlanul kevés szó esett. Igaz, hogy csupán három festmény teljes restaurálása készült kimodottan erre az alkalomra, a kiállítás összképét azonban döntően befolyásolja az 1980-as évektől etéren megélénkült tevékenység. Nagy lendületet adott a restaurálásoknak a külföldi kiállítások sora, amely lényegében 1987-ben Kölnben kezdődött, és minden jel szerint 1996-ban, a spanyol anyag madridi, illetve bilbaói bemutatásával le is zárult. A speciális szempontok szerint válogatott anyagok méltó bemutatása érdekében ugyanis a külföldi partnerek is hozzájárultak a helyreállítás költségeihez. 2 Mindent összevéve a 15-20 év előtti állapothoz képest közel kétszáz (!) festmény megújulása - két restaurátor-generáció munkássága teszi esztétikai élménnyé a müvekkel való találkozást. A következőkben röviden ismertetem az iskolánkénti, kronologikus elrendezést, összevetve az előző kiállítással, és néhány adatot közlök a változtatások mértékének az érzékeltetésére. 1 Anélkül, hogy mélyebben elmerülnék a témában, utalok néhány ide vonatkozó írásra: Bazin, G., The Museum Age, Brussels n.d.; Holst, N. von, Creators' Collectors and Connoisseurs, New York 1967; Le Louvre d'Hubert Robert, cat. Paris 1979; The Lamp of Beauty: Writings on Art by John Ruskin, selected and edited by J. Collins, Oxford 1980; De schilderijenzaal Prins Willem V te 's-Gravenhage, Den Haag 1977; Kirby Talley, M. Jr., The 1985 Rehang of the Old Masters at the Allen Memorial Art Museum, Obcrlin, Ohio, The International Journal of Museum Management and Curatorship, Vol. 6, No. 3, September 1987, 229-252; Dean, D., Museum Exhibition. Theory and Practice, London-New York 1994. 2 Kölnben még csak néhány saját erőből letisztított holland festmény jelentett újdonságot, de az 198990-ben az Egyesült Államokban rendezett Csendéletkiállítás 40 képéből már 19 müvet restauráltattunk a partnerek költségén. A későbbiekben a Japánba küldött Európai tájképek ( 1992) és Reneszánsz festmények (1994), a Milánó számárakészült két Seicento kiállítás (1993 és 1995), aminneapolisi Institute of Art által szervezett Velencei festészet (1995-96) és a Madridban és Bilbaóban bemutatott Spanyol mesterművek (1996) kiállítása kapcsán nyílt lehetőség nagyszabású restaurálásokra.
