Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)

ACTUALITÉS DU MUSÉE - MÚZEUMI HÍREK - Az Antik Osztály gyűjteményének új állandó kiállítása

ábrázolt Dionysos- és Silénos-fej bravúros faragásával kitűnő relief azonban Rómavárosi lelet. Kényes restaurátor-munka eredményeként megújulva került most kiállításra, ahogy a terem szobrai általában nem mint új szerzemények, hanem mint újonnan, új eljárásokkal restaurált darabok jelentenek újdonságot. Az Ötödik terem (45. kép) egyik hosszú falán a keleti, a másikon a többi (afrikai, dunai, balkáni, nyugati) provinciák művészetéről ad vázlatos képet a nem szisztematikus gyűjtést tükröző anyag. Művészileg a keleti provinciák márványszobrai jelentik a legmagasabb szintet. A legjelentősebb a hatalmas attikai szarkofág, négy oldalán vadász-jelenetekkel. Salonában találták a múlt században, és a spliti múzeumban néhány éve hozzá tartozó töredékek kerültek elő; ezeknek gipsz-másolata van beépítve az újonnan összeállított szarkofágba. Az új töredékek lehetővé tették a négy oldalt díszítő kompozíció jó részének a falon látható grafikus rekonstrukcióját. Mellette az állítólag Trója környékéről származó Dionysos-szobor az átjáróban elhelyezett Apollóval összehasonlítva érezteti a különbséget, amely a kora-császárkori itáliai és görögországi műhelyeket elválasztotta, jóllehet mindkettőben görög mesterek dolgoztak. Még hatásosabban mutatja ezt a szarkofág mögötti kisázsiai görög filozófus-portrénak a római portrék mellé állítása, de a fej önmagában is kiemelkedő képviselője a 2. század végén felvirágzó gazdag kisázsiai görög városok művészetének. Ebbe a körbe tartozik a falon látható vízköpő dionysosi maszkkal és a terem közepén oszlopon álló monumentális korinthosi oszlopfő, mindkettő Ephesosból. A két márvány síremlék a fal elején viszont egész más világba vezet: a partmenti magas kultúrájú görög városok mögötti területek művészetét mutatja be, amelyet sokkal szorosabb szálak fűznek a túlsó falon látható balkáni sír- és fogadalmi reliefekhez, mint a nagy klasszikus hagyományokat felelevenítő és tovább-alakító tengerparti görög központok produkciójához. Egy tárló a keleti provinciák kismüvészeteiből ad mintákat: a baalbeki márványfejek, a szíriai üvegedények, az ezüst domborművek és a friss ötletekben gazdag terrakották a keleti városokban virágzó élet hétköznapjainak esztétikumát idézik fel. A szemközti falon az említett dunai és balkáni provinciák márványreliefjei sorakoznak, amelyektől, bármilyen távol állnak is a klasszikus hagyománytól, nehéz volna minden expresszivitást, sajátos művészi értéket megtagadni. Ez a negatív megítélés inkább a tárlóban kiállított kismüvészeti anyagra érvényes, ha összevetjük a keleti provinciák tárlójának anyagával, de egyebek közt a terra sigillata edények formája és díszítése, a bronz kisplasztika vonásai itt is egy autonóm ízlés létezését jelzik. A termet ideiglenesen, az utolsó nagy terem rekonstrukciójának befejezéséig lezáró rövid falon két beépített vitrin csak vázlatosan utal a későantik és kora-bizánci művészet néhány jellemző vonására. Az ókeresztény márványdombormű töredéke, az aranygyűrűk és a kék üvegpalack (szabad szemmel nem olvasható) felirata csak jelzi azt a művészeti szempontból alapvető átalakulást, amelyet I. Valentinianus császár arany érme-portréja szemléltet a legjobban a kis tárlóban. A másik vitrinben a bizánci anyag jó része most először kerül kiállításra, egyelőre letétként. A kelet-római márvány kratértöredék bibliai jelenete még erősen kötődik klasszikus hagyományokhoz, a két császárnő-büszt alakú bronz mérlegsúly már a másik oldalon áll, ahol az út a későbbi aranyékszereken át a középső tábla amulettjeinek bekarcolt vagy domborműves díszítéséig és a márvány angyal-reliefig vezet. Itt azonban már új történet kezdődik. SZILÁGYI JÁNOS GYÖRGY