Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)
A múzeumi raktárak titkaiból
zaforma iránti kereslet lehetett Campaniában, illetve Szicíliában. Úgy tűnik, ebben az esetben sem az ábrázolások tárgyának, sem a rajzok stílusának nem volt döntő jelentősége (bár mindkettőre számos pozitív példát is ismerünk): a díszítés elsősorban az athéni márkajelzése lehetett, és mint ilyen, presztízs-értéket adott a vázáknak. Nyilvánvaló, hogy a specializálódást ösztönző egy vagy több kereskedő célja az volt, hogy a jól eladható árut maga értékesíthesse Itáliában. Kereskedők és vázatípusok ilyen kapcsolatáról kevés konkrétumot tudunk, ebben az esetben azonban ezt legalább kis részben írott dokumentumokkal lehet igazolni. A kereskedelmi jegyek egyike, a SI graffito egy változata (talán tulajdonnév rövidítése) kizárólag a tárgyalt csoportba tartozó, a Berlini-festő müvei köré csoportosítható vázák alján olvasható: Nolában és Capuában előkerült nolai típusú amphorákon és Szicíliában talált lékythosokon. 45 A leletek mennyisége alapján is valószínűtlen, hogy valamennyinek a szállítását egyetlen emporos bonyolította le, hogy azonban a kétfajta váza Athénból itáliai „piacára" legalább részben azonos kereskedők révén jutott, az is bizonyítani látszik, hogy a nolai típusú amphoráknak Nola után Gela a leggazdagabb lelőhelye. 46 Az Athénban hajóra rakott vázákat a kereskedők egyenesen itáliai fő elosztó helyükre, 480 után nyilván Siracusába vagy hatalmi szférájába eső kikötőbe vitték, 47 nem állva meg áruik értékesítésére az Ión tenger partjának görög városaiban. 48 Első itáliai állomásukról kerültek a lékythosok szinte kivétel nélkül Szicíliába, az amphoráknak pedig egy részét szicíliai igények kielégítésére a kereskedők útjuk első (és egyesek számára utolsó) itáliai állomásán értékesítették, nagyobbik részük viszont a Szoroson át néhány lékythossal együtt fő keresettségi helyére, Campaniába jutott. Elképzelhető, hogy a Szoroson részben ugyanazok vitték át Campania felé a vázákat, akik Athénból odáig hozták, de ez ekkor aligha lehetett általános gyakorlat: Campaniába inkább szicíliai kereskedők hajóin érkezhettek. Természetesen azt sem lehet kizárni, hogy egyes kereskedők Athéntól egészen a hirtelen csökkent felvevő hajlandóságú Etruriáig végigkísérték áruikat, de ez ebben a korszakban ritkábban fordulhatott elő, mint a campaniai (vagy esetleg már korábbi) újraelosztás. 49 Jórészt ennek során szerezhették meg szállítóik - akik között etruszk kereskedőknek jóval kisebb lehetett a szerepe, mint 480—470 előtt -, és vihették Északra akár tengeri, akár szárazföldi úton a műhely elsősorban etruszk vevők számára készített, említett más formájú edényeit is, bár annak egyelőre semmi bizonyítéka nincs, hogy ezeket ugyanazok a kereskedők hozták Athénból, akik a lékythosokat és nolai amphorákat. Természetesen a hosszú hajóúton adódhattak kényszerű, vagy 45 Johnston, Trademarks, i.m. (fent42.j.) 120, Type 7D IV-V és 46,207. Szicília, Campania és Etruria importjának kapcsolatához az attikai vörösalakos vázafestészet 480 utáni korszakában 1. mégitott., 12,15,17. 46 Euwe, i.m. (fent36.j.) 141, 3.j. 47 L. legutóbb Frederiksen, M., Campania (ed. Purcell, N.), Roma 1984, 128-129; Ampolo, C, in Lo Stretto, crocevia di culture (Atti 26° Convegno di Studi sulla Magna Grecia), Taranto 1987 (publ. 1993), 65-66. 4X Dunbabin, T.J., The Western Greeks. Oxford 1948, 194-195; Valiét, G., in Vie di Magna Grecia (Atti 2° Convegno di Studi sulla Magna Grecia), Taranto 1963, 122-135 és (az ellenérvekre válaszolva) 190-191. A jelenség nem általános. 49 Morel, J.-R, in Forme di contatto e processi di transformazione nelle società antiche (Actes du colloque de Cortone, 1981), Pise - Rome 1983, 568-570.
