Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)
A múzeumi raktárak titkaiból
ismert munkái alapján úgy tűnik, ő volt a legelső, aki munkásságát, a Berlini-festő kezdeményezését folytatva, gyakorlatilag teljesen a két vázaforma díszítésére koncentrálta, és, mint fentebb kitűnt, eleinte rajzmüvészeiében is megőrzött valamennyit a későarchaikus fénykor kvalitásaiból, hogy aztán rövidesen a színtelenség uralkodjék el képein, főleg az emberi testek és drapériák rajzában. A második kérdésre, arra keresve választ, milyen keresletet reméltek ennek a művészileg eléggé homogén csoportnak a vázái kielégíteni, a legjobbnak látszik az ismert lelőhelyek tanúságából kiindulni. Számos példája ismeretes annak az esetenként különbözőképpen magyarázható ténynek, hogy a görög vázák exportált példányainak formája-funkciója és lelőhelye közt összefüggés van. Régen számontartják azt is, hogy a nolai amphorák főleg Nolában, a Nyugatra jutott lékythosok pedig főleg Szicíliában, legnagyobbrészt Gelában kerültek elő. 33 A fentebb felsorolt festők nolai típusú amphoráinak és lékythosainak provenienciája nem mond ellent ennek, de részletesebb elemzésük árnyaltabbá teheti az attikai vázák e korszakbeli hosszú távú kereskedelméről így kialakuló képet. Kiindulásul érdemes a két vázaformát külön-külön tárgyalni. A nolai amphorák, a teljes produkciójukból adódó statisztikának megfelelően, 36 mai ismereteink szerint a legnagyobb számban Nolából kerültek elő, de emellett feltűnően nagy mennyiségben Capuából és elszórtan más campaniai lelőhelyekről is. Nem kevésbé érdekes szicíliai, elsősorban gelai provenienciáik nagy száma, Görögország viszont elhanyagolható mennyiségben szerepel a lelőhelyek közt: nem kétséges, hogy a nolai amphorákat nyugati exportra készítették, és ezen belül az adriai lelőhelyeken gyakorlatilag ismeretlenek. A lékythosokkal más a helyzet. A fenti kör festői által díszített példányaik legnagyobb részét Szicíliában, főként Gelában találták, de az ismert rituális igény miatt jelentős részük Görögországban maradt, Campaniába viszont szinte csak véletlenül kerültek, leginkább Nolába. A kép teljességéhez tartozik egy további megfigyelés is. A tárgyalt festők által díszített más formájú vázáknak - amennyiben értékelhető számban kerültek elő - távolról sem ugyanez az elterjedési területe Itáliában. 37 Hermónax stamnosai és pelikéi is többségükben Etruriába kerültek, oinochoéi kizárólag Spinába, 38 loutrophorosai viszont Athénban maradtak. A Yale-lékythos festőjének nem egy hydriáját, oinochoéját és skyphosát Numanában, Spinában, Adriában találták. A Berlini-festő nagyméretű, részben Panathénaia-típusú amphorái csaknem mind Vulciból származnak, ugyanígy stamnosai és hydriái. Itt azonban egy kronológiai szempontból is fontos tényre kell figyelni. A Berlini-festő terjedelmes œuvre-jenek relatív időrendje nagy valószínűséggel rekonstruálható; ezt Beazley különleges gondossággal végezte el, 39 és kitűnik belőle, hogy Etruriában talált nagyméretű amphorái, valamint hydriái mind korai, vagy 35 A következőkhöz vö. SzMKözI 66-67 (1986) 9-15, 102-105 (irodalommal). 36 Euwe, H., in Enthousiasmos, Essays... presented tu J.M. Hemelrijk, Amsterdam 1986, 141 és 3-4 j. 37 L. Beazley, ARV 1 , az egyes festőknél. 38 A Nolából származó altenburgi oinochoé „is at best a week imitation" (Beazley, ARV 1 , 494). 39 Az ARV 1 -ban, egyébként szokatlan módon, valamennyi felsorolt vázájánál fel van tüntetve időrendi helyzete a festő munkásságában (196-216).
