Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 87. (Budapest, 1997)

A múzeumi raktárak titkaiból

különálló hullámos hajtincsek (1,1 bis, 9, 12, stb.), a thymiatérion-vivő ifjú vállára és mellére hulló hosszú fürtjei (1, 4, 8, 12), a külső és belső szélükön nyitott körvonalú szemek,

19 a kissé előreugró alsó ajkak, az erős állak, a bokának egy függőleges vonal felé nyíló félkörrel való tagolása, az erősen begörbülő hüvelykujjak (1, 10, 13, 14), továbbá a köpeny rajza, két lecsüngő csúcsával (1, 1 bis, 6, stb.) és a redők erősen hangsúlyozott plaszticitásával, amelynek jelzése az alsó szegélyen láthatóan nem kis nehézséget okozott a festőnek (jól mutatja ezt az 1. amphora rajza is), nyilván részben a használt szerszám korlátozott lehetőségei miatt. A fejek ábrázolásának gondos kidolgozásával ellentétben áll az A. oldal jobb szélső meanderének egyébként más festőknél sem ismeretlen kettévágása (vö. 1, 1 bis, 10, 18, stb.), az alakok szögletessége, a ruharedők íveinek élettclensége, az általuk beburkolt emberalakkal alig harmonizáló merevsége. Ezt különösen feltűnővé teszi a viszonylag részletes előrajz ( 10. kép), amely sokvonalúságával a 6-5. század fordulója körül kialakult, és a Berlini-festőnél is megjelenő újfajta gyakorlatot követi,

20 éppúgy, mint a kancsót vivő ifjú egyik lábfejének profilban, a másiknak homloknézetben való ábrázolása (ugyanígy 15).

21 Az előrajz a fej körvonalaival és a B. oldalon jól látható, a másikon egy hajfürttől eltakart függőleges vonallal a nyak közepén, kijelöli az egész alak elhelyezését a vázán. A két test a ruharedők alatt szokás szerint ruhátlanul van megrajzolva egészen a lábfejekig, de mindkét oldalon jelezve van a köpeny jobb széle is (részben a kontúrsáwal takart vonalakkal),

22 továbbá csak elhelyezésüket meghatározó szűkszavúsággal a kinyúló karok és a két kézben tartott tárgy. Figyelmet érdemel a B. oldali ifjú frontálisan ábrázolt bal lábfeje folytatásának részletező rajza a köpeny alatt, ami jelzi, hogy a festő kényesnek érezte a feladatot. A kivitel nem mutat lényeges eltérést az előrajztól, csak a két áll került lejjebb a tervezettnél. A Berlini-festő gyakorlatából ismertjelenség az, hogy a kontúrokat nem mindenhol jelzik reliefvonalak;

23 jól felismerhetők mindkét fejen az OIT, az áll és a nyak szélén, az A. oldalon a jobb vállon és az előrenyújtott kar mindkét oldalán, valamint a thymiatérion nyelének alsó részén csaknem a talpáig, a B. oldalon a jobb vállon, a jobb kar külső oldalán végig, belső oldalán a könyöktől lefelé, a kancsón a test belső oldalán a nyaktól a talpig, a fül alsó végén belül, fölső részének mintegy felén kívül-belül. A belső részletek jelzésére általános a reliefvonal használata, a thymiatérionon és a kancsón is, ugyancsak reliefvonalak szegélyezik alul-fölül az alsó mintákat. A díszítésnek két említésre méltó, a Berlini-festőre visszavezethető vonása van: a mindkét oldalon a bal láb belső kontúrját jelző, az egyébként nem átlátszó köpeny redőit rézsútosan átmetsző reliefvonal, és a B. oldali ifjú alatti minta borostyánlevélsora. Az előbbi szinte a kézjegyei közé tartozik a Berlini-festőnek, de általában nem népszerű tanítványainál vagy követőinél, kivéve az utolsó, legnagyobb tanítványt, az 19 Richter, i.m. (fent 13.j.) 63, fig. 24,d. 20 L. legutóbb Boss, M., in Athenian Potters and Painters (eds. Oakley, J.H. - Coulson, W.D.E. Palagia, O.), Oxford 1997, 346-348. 21 Haspels, C.H.E., Attic Black-Figured Lekythoi, Paris 1936, 44-45; Finkenstaedt, E., B

ABesch 49 (1974)242. 22 Vö. Corbett, P.E., JHS 85 (1965) 19-23 (előrajz attikai feketealakos vázákon, ami a Tithonosfestőnél persze aligha volt szándékos). 23 Beazley, JHS 42 (1922) 89; uö., The Berlin Painter (fent 16.j.) 6.