Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 86. (Budapest, 1997)
Pier Francesco Cittadini két új tájrajza
a pihenő Szent Családdal (24. kép) 23 és a Táj kecskepásztorokkal 24 című lapjait, amelyeken a laza csomókba rendezett faleveleket ugyanolyan struktúrába rendeződő különböző irányú, helyenként a párhuzamoshoz közelítő könnyed tollvonalak jelzik. A pihenő Szent Család alakjai vázlatosságuk és vonásaik alapján a budapesti lombkoronán ülő szentekkel rokonok. A stuttgarti Táj a pihenő Szent Családdal a formahatárokat csak megközelitően követő nagyvonalú lavírozásmódjában Pier Francesco Mola műveire emlékeztet, ugyanez észlelhető a budapesti rajznál is, amelyet a 19. században Mola müvének tartottak. 2 ^ A rajz témája a Szent Emerencia fája. Készülési ideje is pontosabban meghatározható: Cittadini római tartózkodásának idejére, mégpedig 1650-re datálható. Ugyanis Gaspar Dughet 1647-1651 között készült római freskósorozatának abból a jelentéből másol le egy részletet, amelynek kifizetési dokumentuma 1651 májusából való. 26 Viszont Cittadini 1650 júniusától dokumentáltan már Sassuolóban, az Estensék villájában dolgozott, mint virág- és gyümölcsfestő, a szintén Reni tanítvány, francia származású Jean Boulanger, az Estensék udvari festője mellett. 27 Ebből az is következik, hogy Dughet freskóciklusának ez a jelenete ekkorra már elkészült. Ez, a téma különlegessége és a tájábrázolás túlsúlya miatt unikumnak számító templomdekoráció a római San Martino ai Monti falait díszíti, és a karmelita rend eredetével kapcsolatos jelentős egyháztörténeti vitához kapcsolódik. Az Illés és Elizeus ótestamentumi próféták életének szentelt dekoráció a szerzetesség eszmei kezdeményezőiként és a karmelita rend alapítóiként mutatja be őket, az Ószövetség Királyok könyveire és apokrif forrásokra támaszkodva. Az ikonográfiái program értelmi szerzője Juan Battista Lezana karmelita teológus, 1645-től a rend helyettes elöljárója, aki aktív harcot folytatott annak érdekében, hogy elismertesse a rend ősi eredetét. 28 Ez volt az első nagy freskóciklus, amit e két prófétának szenteltek. Illés próféta ünnepét csak 1585-től iktatta be a rend elöljárósága a breviáriumába, de sokáig vita folyt arról, hogy jogosult-e a megünneplése. 1645-ben a rend generálisa kibocsátott egy deklarációt, amely megerősítette az ünnepet. Ebben a helyettes rendfőnöknek, Lezanának közvetlen szerepe volt. 1651-ben Lezana apológiát adott ki Illés szent voltának bizonyítására. 29 A rend eredetét illetően a karmeliták hosszú vitát folytattak más rendekkel is, főként a jezsuitákkal. Nem sikerült ugyanis elismertetniük, hogy rendjük Illés próféta idejétől létezik, mivel a legkorábbi vonatkozó dokumentumok a 12. század második feléből valók. 30 A freskóciklus, 23 Ltsz.: 11/624, toll, barna tinta, lavírozva, 129 x 270 mm; Thiem, i.m. 44. sz.; Roli, R., II disegno emiliano del Seicento, in La pittura in Emilia e in Romagna, i.m. (lO.j.) 423. 24 Thiem, i.m. 45. sz. 25 Friedrich Gauermann (1807-1862) és Delhaes István (1843-1901) gyűjteményében Mola müveként szerepelt, a feliratok tanúsága szerint. A rajz affinitását Mola stílusa iránt lemérhetjük a következő Mola rajzokkal összehasonlítva: Kat. Pier Francesco Mola 1612-1666, Lugano 1989, III.70. és III.102. sz. 26 Bandes, S.J., Gaspard Dughet and San Martino ai Monti, Storia dell'Arte 26-28 (1976) 49, 14.j. 27 Roio, i.h. 166, 20.j. 28 A témát a templomot leíró Appendix de Ecclesia S. Martini ismerteti, ami az Annales Sacri, prophetici, et Eliani Ordinis Beatiss. Virginis Mariae de Monte Carmeli III. kötetében jelent meg Rómában 1653-ban az ő tollából. 29 Bandes, i.h. 48. 30 Az éles vita addig tartott, amíg XII. Ince pápa 1698-ban meg nem tiltotta egy bullában a téma további tárgyalását. Lásd Bandes, i.h. 48, 13.j.
