Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde
kább a futurizmushoz kapcsolódó szemléletmód - így elsődlegesen az aeropittura, a repülőből látható látvány, maga a repülő, mint az új korszak jelképe -, vonult be a román avantgárdé költészetébe, 39 és Maxy festészetébe, már 1923-ban. Ahhoz, hogy 1922 után, a román autonóm művészeti mozgalom váratlan lendülettel kibontakozzék, több jelentős személyiségnek kellett összetalálkoznia. Ezek közé tartozik: Ion Vinea író (Ion Iovanaki, Giurgiu 1895 - 1964 Bukarest) és Marcel Janco (Marcel Jancu, Bukarest 1895 - 1984 Ein Hod, Izrael), valamint M. H. Maxy. Ion Vinea és Janco már 1922-ben megalapítják a Contimporanul folyóiratot Bukarestben. Maxy életében, művészetében Jancónak igen nagy szerepe van, különösen 1923tól kezdve. Maxy és Janco életpályája egyszerre indul - majd szétválik —, hogy 1923ban ismét összetalálkozzék. Élettapasztalatokban, művészi kultúrában, más-más országokban mást-mást tettek magukévá, de személyes barátságuk, alkotásaik néhány analóg jellemvonása mégis, 1923 után a román avantgárdé művészet kibontakozásának alapjául szolgál. Mindketten 1895-ben születtek, és mindketten a kor tisztelt román mesterének, Josif Isernek a tanítványai. A két pályakezdő művész útja azonban igen hamar eltér egymástól. Janco 1912-ben tanul Isernél, s 1913-ban már otthagyja iskoláját - tehát ugyanabban az évben, amikor Maxy oda bekerül. Janco 1915-1917 közt már Zürichben a Politechnikai Iskolán építészetet tanul, Tristan Tzarával barátkozik, majd mindketten 1916-tól a zürichi dada alapítói lesznek. Hozzávetőlegesen ugyanebben az időben (1913-1916 közt) Maxy a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán tanul. Janco 1918-tól együttműködik a Die Neue Kunst, 1919-ben pedig az ugyancsak Zürichben működő Das Neue Leben csoporttal, amelybe Jean Arp, Giacometti, Sophie Tauber-Arp tartoznak. 1919-ben aLes artistes radicaux társaságnak lesz a tagja, amely, mint a neve is mutatja a kor legradikálisabb tagjaiból (mint például Hans Richter) áll. Nehéz nagyobb magatartásbeli ellentétet elképzelni, mint a Janco (és Tzara) által meghirdetett semlegességet, a háborúval szembeni pacifizmust, polgárpukkasztást és hangsúlyozott internacionalizmust és Maxy választását: a tökéletes beilleszkedést, sőt, a háborúban való aktív részvételt. Maxy előbb katonaiskolába jár, majd be is vonul. Első kiállítását - 1918 áprilisában - mint katona rendezi, a másodikat leszerelése után, 1920 novemberében. 40 A választott életformák eltérése a választott stílusirányzatokban is tükröződik: Maxyt a kizárólag falusi tematika, a tradicionális festészet szellemében fogant alkotások jellemzik, míg Jancót a nemzetközi dada-mozgalom keretében fogant dadaista és absztrakt müvek. Miközben Janco a Cabaret Voltaire-ben „néger maszkok" felhasználásával dada táncokat, minden alkalommal új szenzációt nyújtó előadásokat rendez társaival együtt megalkotja a reliefjeit, amelyeknek világos szerkezete az építészethez való kötődését, architekturális gondolkodásmódját fejezik ki. Tristan Tzara megfogalmazásában: „[Janco] reliefeket készít, hogy falban legyenek megteremtve, építészeti teljesség, produktív tiltakozás a keret és a barokk ellen... tiszta rend a gazdag együttes komplexumban..." 41 Janco reliefjeit 1916-tól úgy alkotta meg, hogy még nyilvánvalóan semVoronca. I., Aviograma, 75 HP 1924,1, o.n. Oprea, i.m., (4.j.) 8; Ka!. M. H. Maxy. i.h. (4.J.), o.n. Tzara, T., Marcel Janco, in Dada, 1917, 1, o.n.
