Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 85. (Budapest, 1996)
A 20. századi román festészet kulcsfigurája: M. H. Maxy és a nemzetközi avantgarde
val, mintha egy darab fából lenne kifaragva, sokkal plasztikusabbnak tűnik, mint a test. Az állat, orrot, a szem ráncait fehér kontúr emeli ki - ugyanaz a fehér belső kontúr, ami Maxy festményeinek (beleértve a Kéményseprőket is) vibráló, dekoratív hatást kölcsönöz. Itt ez a fehér fedöfesték még nem alkot olyan szerves egységet a többi elemmel, mint a későbbiekben, inkább kicsit lebeg a többi szín felett. A háttér világoskék ege, a fák és bokrok elnagyolt pöttyözései meglehetősen oldott hangulatot teremtenek. A kompozíció beállításának hagyományossága, a fej karakteres, kemény vonásait még külön hangsúlyozó óriási szalmakalap, az ábrázolt modellből áradó magabiztosság mind a korabeli román festészeti törekvésekkel való azonosulást mutatja. Ha Maxy festményét nem 1920-as, hanem korábbi nagybányai festményekkel vetjük egybe, akkor kétségkívül találunk bizonyos analógiákat. Bár Maxy nem tartozott a Nagybányai Festőiskola körébe, talán közvetve ismerte az ott születő müvek bizonyos stílusirányzatát. Legközelebb talán Boromisza Tibor felfogása áll hozzá, aki már a század első évtizedében megalkotta Nagybányán főmüveit, s akinek férfiportréiból ugyanez a furcsa, kemény elszántság árad, mint Maxy 1920-as arcképéből. Maxy fejlődésében az 192 l-es év a korábbi eredmények, kísérletek egyfajta szintézisét, lezárását jelenti. Ahhoz, hogy ennél lényegesen tovább tudjon lépni, egészen más élményekre van szüksége, s ezt ő maga igen korán felismeri. 1922-ben elutazik Berlinbe, s csak onnan visszatérve, 1923-ban válik a román avantgárdé vezető egyéniségévé. * Jóllehet Maxy 1923-as fellépése és fáradhatatlan tevékenysége kulcsfontosságú a román avantgárdé kiteljesedésében, a háttérből más személyek, más hatások is jelentős szerepet játszanak a sajátos román kultúrtörténetben. Ide tartozik: Constantin Brancusi (Pestisani 1876 - 1957 Párizs), a hozzá kapcsolódó „mítosz", s főként művészi presztízse, mely ösztönző hatást gyakorolt a fiatalabb szobrászokra. Ennek a látens - és inkább egyoldalú - kapcsolatnak a betetőzését jelenti az 1924-ben rendezett bukaresti kiállítás, amelyen Brancusi négy müvei vesz részt, 5 s ezzel szolidaritást vállal a román mozgalommal, noha aktívan nem kapcsolódik bele, legfeljebb tanítványa, Milita Petrascu (Bukarest 1892 - 1976 Bukarest) közvetítésével. 6 Egészen más hátteret, személyében a dadát jelenti Tristan Tzara (Moinesti 1896 1963 Párizs), akinek a dada mozgalomban betöltött vezető szerepe különleges előjogokat biztosít. Tzara költői és szerkesztői indulása ugyancsak Romániához kötődik: itt publikálja első verseit az anyanyelvén, és itt vesz részt 1912-ben a Simbolul folyóirat szerkesztésében. Hazájában igen nagy a tekintélye, a kapcsolatot később is tartja az otthonmaradottakkal. 7 Részben az ő hatására a dada széles szellemi horizontjából sok minden bekerül majd a román mozgalomba is. így - többek között - a néger művészetet Bukarestben is felfedezik, s a felfedezés mind közvetlenül az 1924-es kiállításon, 1 A Contimporanul folyóirat kiállításán (1924. november 30 - december 30) Brancusi szobrai 104107 számon szerepelnek. Vö. Contimporanul 50-51 (1924) o.n. 6 Petrascu Párizsban 1912-1914 között Brancusi tanítványa. 7 Tristan Tzara parle à l'Intégral, Intégral, Bukarest 1925, 12, o.n.
