Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 84. (Budapest, 1996)
Girolamo Pesci ismeretlen képei Budapesten
széles gesztusaikkal és tekintetükkel fűzi egybe. A finom megvilágítási hatásokkal, világos zöld-szürke-fehér alapszínekkel festett képen (a színeket ugyan torzítja a megsárgult lakkréteg, amelynek eltávolítása jót tenne mindkét kép esztétikai megítélhetőségének) fontos szerep jut a drapériáknak a bal sarokban felfüggesztett súlyos függönytől a szerzetesi öltözetekig és a főpapi ornátusokig. A gondos rajzú, hatásosan tördelt - Maratta emlékeket idéző - redők hullámzása a kép egész hatását meghatározza, s ebben Pesci talán másik mestere, Trevisani több művén megfigyelhető módszeréből is merít. A legközelebb a San Pietro keresztelőkápolnájának mozaikjához készült kartonhoz 13 áll, azzal a nem csekély különbséggel, hogy Trevisani drámai mozgalmassága Pescinél megcsendesedett és finom formalizmussá szelídült. A másik festmény Bernát és húga, Humbelin találkozását, a testvér jó útra térítését ábrázolja, amelyet a legenda is elmond: „Nővére a világi élvezeteknek élt. Elment egy alkalommal a kolostorba, hogy meglátogassa testvéreit. Pazar kísérettel és nagy pompával jött. Bernát félt tőle, mint a lelkek elragadására kivetett ördögi hálótól és egy darabig nem ment a nővéréhez... Az könnyekben kitörve szólt: „Jóllehet bűnös vagyok, de Krisztus ilyenekért halt meg. Azért keresem a jók tanácsát és társaságát, mivel vétkesnek érzem magam, és ha testvérem megveti a testemet, Isten szolgájaként nem vetheti meg a lelkemet. Jöjjön ki és bármi parancsát végrehajtom." 14 A jelenet szerkesztése párdarabjáéhoz hasonlóan egyszerű és világos, hasonló a figurák csoportosítása és a finom hullámmozgás, amelyet itt is fokoz a drapériák játéka. A Szent húgának pompás ruháját apró virágok borítják, amelyek ugyancsak Pesci kedvelt motívumai közé tartoznak. Képein a legváltozatosabb minőségben helyez el virágrészleteket, Engass szerint kivételnek számít az a műve, amelyről hiányoznak a virágok. 15 A festmény rokokó ízlést idéző részlete a jobb szélén elhelyezett apród-figura, aki a Szent Bernát egyik attribútumának számító kutyát tartja pórázon (a legenda szerint születése előtt anyja álmában hófehér, hátán vörhenyes kutyát látott, s álmát így magyarázták: „A legjobb kutya anyja leszel, aki Isten házának jövendő őreként nagyon megugatja majd az ellenséget". 16 ) A tájképi háttér, az akvarell-finomságú színekkel festett kék ég, és a dekoratív igénnyel formált lombok zöld árnyalatai rokokó hangulatot kölcsönöznek az egész jelenetnek, szemben a párdarab szinte klasszikus törekvéseket idéző dísztelen egyszerűségével. Pesci munkásságát, pályáját 1713-1744 között datált müvek egész sora jelzi. A két kisméretű festmény összevetése azonban akár az illusztrációkból ismert művekkel, akár a magyarországi, monumentális léptékű alkotásokkal félrevezető lehet. Datálásukat tehát óvatos feltételezésként a késői évtizedben tartjuk valószínűnek, az Engass által 1745-55 közé datált Mannaesőhöz közeli időben. 17 A korábbi erőteljes, nem ritkán dinamikusnak nevezhető előadásmód itt lefékeződik és a figurákban a széles mozdulatok ellenére ernyedtség tapasztalható. Érvényes rájuk itt is Engass - nem túlságosan hízelgő - megállapítása, hogy ugyan a legnagyobb világossággal, de legkevesebb 13 DiFederico, F.R., Francesco Trevisani, Washington 1977, 79. kép. 14 Jacobus de Voragine, Legenda Aurea, Budapest 1990, 192. 15 Engass, i.h. 496. 16 Jacobus de Voragine, i.m. 189. 17 Engass, R., Girolamo Pesci bis, Storia delTArte 72 (1991) 1-3. kép.
