Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 83. (Budapest, 1995)

A Szépművészeti Múzeum 1994-ben

illetve tájképe, amelyek a németalföldi „romfestőkkel" való kapcsolatról tanúskodnak. Itália legnagyobb kortárs mestere, Caravaggio és közvetlen követője, Manfredi ugyancsak mély, termékenyítő" hatást gyakorolt a franciákra, ahogy ezt a Salamon ítélete mesterének és Niccolo Renierinek drámai hangvételű, lélektani mélységeket kutató művei mutatják. Ennek a tencbroso irányzatnak kései, inkább a holland Honthorst stílusához igazodó példája Michel Góbin Pipázó fiúja. A korszak nem egy francia mestere számára az itáliai tartózkodás sorsdöntő jelentőségű volt, sokszor több évtizedig tartott, vagy akár végállomássá vált. mint Poussin és Claude Lorrain esetében. A 20-as évek második felében készült a dal Pozzo-gyűjteményből származó Pihenő Szent Család. Ez, bár kiemelkedő kvalitású alkotás, részben a monográfusok stíluskritikai ellenvetései, részben a gyűjtemény leltári adatainak téves értelmezése miatt, egy időre Poussin-ulánzó műveként került a szakirodalomba. A legújabb leváltári kutatások eredményeként ma már biztosan tudjuk, hogy Poussin autentikus alkotásáról van szó. Claude Lorrain iskolateremtő tájképművészetét a 40-cs évekből való Villa a római Compagnon képviselte, tájfestőmódszerének továbbélését pedig az ugyancsak Rómában működő Caspard Dughet képei. Az itáliai tartózkodás után Párizsba visszatérő Blanchard velencei ihletésű, vibrálőan eleven feslőtcchnikájáról 1632-ből datált monumentális Szent Jeromosa, a nagy dekoratív stílus megteremtőjének, Simon Vouet-nak a művészetéről Alvó Vénusz, adott fogalmat. Az akadémiái alapító festők nemzedékéből a flamand iskolázottságú Philippe de Champaigne, La Hyre és Jacques Stella voltak jelen a kiállításon. A század második felének vezető mesterétől, Le Brun-től a XIV. Lajos apoteózisát ábrázoló dinamikus kompozíciót láthatta a közönség, valamint két Mózes-jelenetének talán a műhelyében készült egykorú másolatát, míg vetélytársától. Pierre Mignard-tól az 1689-ben festett Klió volt kiállítva. Az. akadémikus festők nemzedékéből Colombei, Verdicr és Nicolas Loir szerepeltek a tárlaton. Nineteenth-century German, Austrian and Hungarian Drawings from Budapest címmel, az Art Services International szervezésében került megrendezésre az a 96 rajzot számláló kiállítás, melyet három amerikai múzeumban mutattak be (The Cleveland Museum of Art. University Art Museum Berkcly. The Frick Art Museum Pittsburgh). A bemutatóra a Magyar Nemzeti Galéria 30 lapot kölcsönzött. A válogatás 1790-tól az 1910-es évekig tekintette át a közép-európai rajzművészet fejlődését, a két budapesti gyűjtemény legkiemelkedőbb műalkotásaira támaszkodva. Első ízben került sor a német, osztrák és magyar művészek rajzainak együttes bemutatására, mely kitűnő lehetőséget nyújtott az összevetésre; az azonosságok, illetve különbségek elemzésére. A válogatás nemcsak a stiláris fejlődést, de a korszak rajzművészetének a műfaji sokrétűségét is reprezentálta; akadémiai tanulmányrajz. a művész első ötletét tükröző"hevenyészett vázlat, a festményt illetve metszetet aprólékosan előkészítő rajz, illetve monumentális freskóterv egyaránt szerepelt. A kiállított műveket a rendezők a könnyebb áttekinthetőség érdekében három csoportra osztották: 1. klasszicizmus és romantika 2. biedermeier 3. a 19. század második fele. A legkorábhi bemutatott rajzot .1. Heinrich Füssli készítette feleségéről, az 1790-es években. Franz Kobell és Markó Károly idealizáló tájképei egyaránt Claude Lorrain hatását tükrözik. Az 1800-as évek művészeti életében vezető" szerepet játszott a Füger irányítása alatt álló bécsi Akadémia, melynek klasszicizáló szelleme legerősebben a Füger-tanítványok (Karl Agricola, Johann Ender) munkáin látható. A nazarénusok a romantika vallásos vonulatát képviselik: a bemulatott rajzok révén stílusuk változását és