Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 83. (Budapest, 1995)

A vak tekerőlantos. Egy zsánermotívum a hagyomány tükrében

stílusát tekintve, a részletfonnák kialakításában, a figurák jellegzetes arctípusaiban

45 leginkább az ifj. Pieter Brueghel szignált verzióihoz áll közel. A képről készüli infravörös reflektogrammok határozott, biztos kézre utaló előrajzot mutatnak. A kompozíció átgondoltsága, a részletek térbeli szervezettsége, a meleg, barnás tónusú színvilág, a friss, helyenként bravúros ecsetkezelés a mű festői értékei közé tartoznak. A kép festésmódja azonban világosan különbözik az iíj. Pieter Brueghel sajátkezűnek elfogadott munkáitól.

46 A festmény valószínűleg az itj. Pieter műhelyében készült „Liereman"-sorozat egyik jó kvalitású darabja, amely feltehetően a Manchesterben 1965-ben kiállított, szignált változat másolata. Az ismertetett analógiák alapján a kép az 1610-20-as évekre datálható, amelyet a technikai vizsgálatok eredményei is megerősítenek.

47 E számtalan változat láttán fölmerül a kérdés, vajon mivel magyarázható a vak lekerőlantos-kompozíció ilyen hallatlan népszerűsége a 17. századi Németalföldön. A zenetörténetből ismert tény, hogy a tekerőlant szinte egész Európában ismert és elterjedt hangszer volt egészen a középkortól fogva. A latinul organistrumnak, a magyar népnyelvben pedig nyenyerének nevezett hangszer a 10. században tűnik fel a források szerint. A 14. századi írott források a tekerőlantot már kifejezetten, mint a vakok közkedvelt hangszerét említik. Corbichon 1372-ben megjeleni „

Propriétaire des choses" című művében azt állítja, hogy „On apelle enfrancoxs une symphonie l

'instrument dont les aveugles jouent en chantant les chansons de geste."

4

* Bertrand du Guesclinről szóló 14. századi krónikájában Cuvelier azt említi, hogy a vak koldusok ezzel a hangszerrel gyűjtenek adományokat megélhetésükhöz.

49 A 15-16. században a tekerőlantos koldusokra történő utalások száma jelentősen megnövekszik az irodalmi művekben, amely e sajátos társadalmi réteg iránti megnövekedelt érdeklődést bizonyítja.'

0 Michael Praetorius 1618-ban megjelent „Syntagma musicum" című művében három tekerőlantot ismertet, amely a kísérő szöveg szerint „a parasztok és csavargó néfk lantja"?

1 1636-ban Descartes barátja, a neves tudós. Marin Mersenne atya ,JTarmonie universelle" című munkájában arról ír, hogy a franciául vielle-nek nevezett hangszert kevésre tartja a nagyközönség, mivel egyszerűsége miatt csak a szegények, különösen a vakok játszanak rajta, akik ezzel keresik mindennapi betevőjüket.

52 A tekerőlant a középkorban a fennmaradt ábrázolások tanúsága szerint korántsem számított ilyen alábecsült hangszernek. A Santiago de Compostela-i székesegyház 12. századi kapuzatának (Portico de la Gloria) timpanonjában a különféle hangszereket tartó 4ri Különös, és az ifj. Pieter Brueghel más képeire is jellemző' vonás, hogy a vak koldust körülvevő gyerekeknek furcsa, felnőttes arcvonásaik vannak. Szinte ugyanezeket a „törpe felnőtteket" látjuk viszont a Pünkösdi menyasszony című festményén a New York-i Metropolitan Museumban. Vö. Salinger, M.M., The Whitsun-Bride by Pieter Brueghel the Younger, Bulletin of the Metropolitan Museum of Art 34 (1939) 88-90. 46 Vö. Catalogus Schilderkunst. Oude Meesters. Koninklijk Museum voor Schone Künsten. Antwerpen 1988, 62-69; Marlier, i.m. (3,j.) 377-447. 47 Hasonló véleményen van Dr. Klaus Ertz, az itj. Pieter Brueghelről szóló, előkészületben lévő monográfia szerzője, is akinek a festménnyel kapcsolatos észrevételeiért ezúton mondok köszönetet. 4X A szöveget idézi Marcuse, S., A Survey of Musical Instruments. New York 1975, 462. 49 Chronique de Bertrand du Guesclin par Cuvelier (trouvère du XIV

e siècle), ed. E. Charrière, Paris 1839, 355. ?() A legfontosabb 15-16. századi forrásokat Id. Hellerstedt, K.J.. A Traditional Motif in Rembrandt's Etchings: The Hurdy-Gurdy Player, Oud Holland 95 (1981 ) 30, 32j. 51 Winternitz, E.. Bagpipes and Hurdy-Gurdies in their Social Setting, Bulletin of the Metropolitan Museum of Art 11(1943) 67-68. 52 Uott.. 68.