Tátrai Vilmos szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 80-81. (Budapest, 1994)
Megjegyzések a Szépművészeti Múzeum lombard rajzairól Fenyő Iván Észak-olasz rajzok című művéhez
ges csoportot alkotó műveket, bizonyos pordenonei ábrázolásmódhoz való eredendő vonzódás hatja át, főként a mozdulatok széles dinamizmusában, amit azonban lefékez a vonalvezetés finom visszafogottsága. Típusai különösek, határozottan jellemzettek. Ezzel szemben Altobello műveivel mutat közösséget a rajzok gazdag színskálája. A budapesti múzeum említett rajza véleményem szerint olyan vonásokat mutat, amelyek nem idegenek ezektől a művektől: rájuk utalhat a pordenonei inspirációjú harcoló testek bonyolult összefonódása és különösképpen a hangsúlyozott vonalritmus, valamint a jellegzetesen pisze orrú pufók arcok vonása. Sokkal ismertebbek Camillo Boccaccino rajzai, amelyek közül a budapesti múzeum tulajdonában van egy fiatalkori, még határozottan venetói jellegű mű (velencei képzése bizonyítékaként), amelyet Fenyő az egykor a cremonai Santa Maria del Cistello-templomban lévő, most pedig a prágai Národní Galcrie-ben található oltárképpel hozott kapcsolatba. 14 A budapesti gyűjtemény egy másik rajzát, mely amforát tartó, ülő nőalakot ábrázol, Parmigianino neve alatt vették leltárba (68. kép). 15 Bár e rajz a művészre jellemző hullámzó vonalvezetést (melyet az ívelt, dupla lépcsőfok is kiemel) és formai eleganciát idézi, valójában pordenonei motívumok hatására vall az ábrázolt póz dinamikus feszültsége, a távlati rövidülés és az arc „elvesző profil"-ja. Ezek a megoldások, a grafikai stílusjegyekkel együtt, éppen Boccaccinóra utalnak, azokra az ötletekre, amelyeket a cremonai San Sigismondo-lemplom 1535-tól készített freskóján valósított meg. Ugyanennek a templomnak az 1540 utánra tehető freskóin a művész mind eredetibb módon teszi magáévá s újítja meg Parmigianino stílusát. Egy másik budapesti rajz, amelyet Fenyő kérdőjelesen Veronese követője (Antonio Vassilachi, un. l'Aliense?) megjelöléssel adott közre (69. kép), éppen azokat a vonásokat és típusokat mutatja, amelyeket Boccaccino abban az időszakban alkalmazott, de meglepő és az eddig ismert rajzaihoz képest hallatlan eredetiségű modern tollrajz technikával. 16 Ez a Sába királynője Salamon előtt című rajz ugyanolyan szerkesztésű, mint a San Sigismondo-templom szentélyének bal oldali falán látható freskó, Krisztus és a házasságtörő nő, amelyen újfent kitűnik az oszlopokkal összhangban megkomponált álló alakok kavargó tömegének motívuma. A nyúlánk, korsós lányok ugyanennek a templomnak a Madonna kápolnájában megfestett Mária születése freskó hasonló alakját idézik. Nem kizárt többek között, hogy a fent vizsgált rajz éppen ehhez a kompozícióhoz készült és eredetileg az előtérben látható, lépcsőn ülő, korsót tartó alak helyére szánta a művész. Ugyanezekben az években (pontosan 1542-ben) Camillo Boccaccino Giulio Campival dolgozott együtt az V. Károly cremonai bevonulása alkalmából készülő ünnepi dekorációkon. Pontosan azonosították már Campi több darabból álló rajzsorozatát, amelyet erre 14 Fenyő, i.m. (l.j.) 64-66, 26.t. 15 Ltsz.: 2217. Fekete ceruza, kék papíron, 129 x 101 mm. Prov.: Esterházy (Lugt 1965). Parmigianino alkotásaként publikálta Fenyő Iván: Su alcuni disegni del Parmigianino nel Museo di Belle Arti di Budapest, Arte Antica e M oder na 22 (1963) 140-41, 51a. k.; Popham, A.E., Catalogue of the Drawings of Parmigianino, New Haven and London 1971, 43. sz., 88. t. már felvetett néhány gondolatot a lap autográfiájával kapcsolatban, felfedve annak szokatlan technikáját, azonban nem utasította el ezt a feltételezést, mivel nem tudta személyesen tanulmányozni a rajzot, 16 Fenyő, Lm. (l.j.) 90-91, 58.k., toll és barna tinta, 190 x 190 mm; Lugt 2683 gyűjteményi pecsét. Fenyő ebben a rajzban Veronese körének grafikai vonásait vélte felfedezni, Maganza-hatásokkal együtt: valójában, még egy korábbi keltezés esetén is, emlékeznünk kell Camillo Boccaccino első venetói tanulmányaira a század húszas éveinek közepén Tiziano követőjeként.
