Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 78. (Budapest, 1993)

Életrajz

kástörténet, történet-vázlat, no és váz mindenekelőtt, amelynek tartói, bordái és elágazásai közül szinte csak egy párat mintázott meg és öltöztetett fel szöveges részletezéssel igazában a történeti kutatásnak elkötelezett szerzője. „Tragikus mű" — mondta róla egyszer négyszemközt e sorok írójának. Ezen munkájának töredékességét értette és érezte akkor. A töredékességet aligha tagadhatjuk. De szeretném most újra hozzátenni, hogy másféle a vázszerűen nagy egész töredékessége, mint a torzóé, ahol fej, kéz vagy lábak hiányozhatnak. Az ő művében mindez együtt van, legföljebb az egész vár körvonalainak kitöltésére. Átfogó igényű vállalkozása után Pigler Andor úgy érezte, sorsa a vesztesek közé sorolta, és szerénységből való aggodalommal telve elégedetlen volt önmagával. Ebben nem volt igaza. Pörlekedjünk vele? Magasabbra kell emelnünk meghajlott és szeretetreméltó alakját, amint visszük ki a városból, míg szorongatja házi isteneit. MOJZER MIKLÓS PIGLER ANDOR ÉLETRAJZA 1899. július 29-én született Budapesten. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, először a Jogi, majd a Bölcsészeli Karon. Művészettörténetben Pasteiner Gyula és Hekler Antal, régészetben Kuzsinszky Bálint volt a tanára. Klebeisberg Kunó kultuszminiszter és Hekler professzor ösztönzésére kezdte el a magyarországi barokk művészet kiemelkedő emlékeinek kutatását és a korszakra vonatkozó levéltári források közzétételét. A 18. században Magyarországon is dolgozó osztrák mesterek alkotásaival foglalkozott első tudományos műveiben. A barokk falfestészet témakörhöz kapcsolódott A pápai plébániatemplom és mennyezetképei c. doktori disszertációja (1922), amelyben Franz Anton Maulbertsch késői korszakát elemezte, majd A győri Szent Ignác-templom és mennyezetképei c. munkájában (1923) Paul Tróger freskó festészetét dolgozta fel. A 18. századi osztrák szobrászat tanulmányozásának eredményeit összegezte Georg Raphael Donnerről írt német nyelvű monográfiájában (1929). Ugyancsak külön kötetben foglalkozott az 1700 körül Angliában működő, magyar származású csendéletfestővel, Bogdány Jakabbal (1941). A magyarországi barokk művészetről összefoglaló ismertetése jelent meg a Domanovszky Sándor által szerkesztett Magyar Művelődéstörténet 4. kötetében (1941). Az 1920-as és 1930-as években Ausztriában, Német-, Olasz- és Franciaországban, Svájcban, Hollandiában, majd 1956-ban a Szovjetunióban járt tanulmányúton. 1929-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett A 17-18. századi festészet és szobrászat története c. tárgykörből. 1952 óta a művészettörténet-tudományok kandidátusa. 1922-től a budapesti Szépművészeti Múzeum munkatársa. Kezdetben a Grafikai Osztályon dolgozott. Érdeklődése azonban a Régi Képtár anyaga felé fordult, és munkásságának legjelentősebb részét az európai festészet kutatása képezte. 1935-ben a Régi Képtár vezetője lett, majd a Szépművészeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki 1956-ban, de továbbra is folyamatosan ellátta a Régi Képtár irányitását. Nyugdíjba vonulásáig, 1964-ig töltötte be mindkét pozícióját. A háború okozta épületkárok helyrehozatala mellett legfőbb feladatának tekintette az elhurcolt, majd 1946ban nagyrészt hazakerült műkincsek restauráltatását és a közönség számára hozzáférhetővé tételét. Az itthon maradt műtárgyakból már 1948-ban megrendezte a Stílusellentétek a 14-18. századi festmények tükrében c. újszerű kiállítását. A Szépművészeti Múzeum magyar anyagát az 1957-ben megalapított Magyar Nemzeti Galéria vette át, ennek folytán a Régi Képtár a múzeumnak csaknem az egész első emeletét, húsz termet, tizenhét kabinetet és a körfolyosót vehette igénybe egyre bővülő gyűjteményének új, állandó kiállítására, amely kisebb változtatásokkal máig Pigler rendezése szerint látható. Főigazgató elődje, Petrovics Elek egyik kitűnő elgondolását valósitotta meg Pigler a Régi Képtár tanulmányi gyűjteményének kialakításával. Piglernek sikerült számos kiemelkedő festő munkáját meghatározni, köztük Lorenzo Lotto, Domenico Fetti, Giuseppe Maria Crespi, Francesco Fontebasso, Giovanni Battista Pittoni és Albrecht Altdorfer egy-egy művét. Tanulmányok és katalógusok sorában tette közzé a Régi Képtár festményeinek meghatározását és teljes irodalmát. 1937-ben jelent meg első, kétkötetes katalógusa az állandó kiállításon lévő festményekről, 1954-ben publikálta a tanulmányi gyűjteményt is feldolgozó, Kossuth-díjjal kitüntetett katalógusát. Tudományos munkásságát végigkísérték az újkori ikonográfiával és ikonológiával foglalkozó tanulmányok. Ezeknek sora előzte meg ikonográfiái kutatásainak összefoglalását, a Barock-