Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 78. (Budapest, 1993)

Adalékok a tarquiniai „Senza graffito "-műhely történetéhez

nyitottságának különböző görög műhelyekből érkező hatások felé. Maga a forma azonban egy lényeges strukturális vonásában különbözik a keleti görög vázákétól és etruszk utánzataikétól: ezeknek keskeny peremlécével szemben meghatározó eleme a kiugró, széles, többnyire konvex szájperem, amely jelentősen csökkenti a tál terjedelmét, és esetleg a „keleti görög" típusúakétól legalább részben eltérő rendeltetésére mutat. Ennek a változatnak nem pusztán párhuzamai, hanem nyilvánvalóan modelljei, genetikus elődei is jól ismertek a 6. század közepét megelőző másfél század etruszko-latiumi kerámiájában.

20 A legnépszerűbbek minden jel szerint a 7. század utolsó és a 6. század első negyedének faliszk impasto produkciójában, elsősorban Capena körzetében voltak,

21 de bucchero példányaikra is lehet utalni,

22 köztük olyanra is, amely díszítése alapján biztosan nem későbbi a Senza graffito-tálaknál.

23 A típus helyi története azonban jóval korábbi időkig nyúlik vissza: egy impasto példánya, amely méreteiben is megfelel a késő-orientalizáló koriaknak, Castel di Decima nekropolisának egy, a 7. század első felére keltezhető sírjából került elő.

24 A budapesti és tuniszi tál eszerint a Senza graffito-műhely helyi eredetű formatípusainak számát gyarapítja. A keleti görög változattal való rokonságának elképzelhető magyarázata volna közös föníciai mintaképek követése;

25 ez nem volna példa nélkül álló, de ebben az esetben egyelőre nem több igazolásra váró feltevésnél. Azt viszont nyilvánvalóvá teszi a budapesti és karthágói váza formája, hogy a 6. század közepe után az etruriai kerámia több csoportjában, köztük a legigényesebb díszítésű pontusi vázák sorában is elterjedt vázaforma folyamatos története átível azon a korszakhatáron, amely az orientalizáló ízlés elhalását és keleti görög, majd mindinkább athéni minták nyomán egy újfajta hellénizáló ízlésvilág kialakulását elválasztja. Hogy ennek a fordulatnak nemcsak külső ösztönzői, hanem helyi előzményei is voltak, azt a vázaforma mellett a budapesti tál másik szokatlan vonása is mutatja: a perem díszítése. A kettős spirális motívuma régóta elterjedt a görög és etruszk kerámiában egyaránt, és az etruszko-korinthosi vázafestészet korábbi szakaszaiban sem volt ritka,

26 de egyedül, vagy gyakran párosan, elsősorban edények vállát díszítette, nyilván, mert itt teljes összhangban állt az edény formai felépítésével. Körbefutó díszítésre viszont kevésbé tűnik alkalmasnak. Annál inkább figyelmet érdemel, hogy az etruszko-korinthosi kerámiában egyelőre egyedülálló alkalmazása tál peremének díszítésére visszhangra, folytatásra talált a 6. század második felének etruszk 20 Garver fentebbi tételével némileg ellentétben álló utalásai (135, 140) itt a kérdés lényegére világítottak rá, bár a Villanova-kultúrával való kapcsolat nem látszik bizonyítottnak. 21 Salskov Roberts, H., ActaArch 45 (1974) 90; Hayes, J. W., Etruscan and Italic Pottery in the Royal Ontario Museum, Toronto 1985, 46, ad B26 (a korábbi irodalommal). 22 Camporeale, G., La Collezione Alla Querce, Firenze 1970, 29. t., 124. sz. Távolabb áll egy caereitál: Moretti, M., Tomba Martini Marescotti, Milano 1966, 47. (számozatlan) lap. 23 CVA Hongrie 1, 7. t., 1-2. k.; Szilágyi, J. G., in Die Welt der Etrusker, kat. Berlin 1988, 98, B 2.56 sz. 24

Cataldi Dini, M., NSc 1975, 332-333, 111. és 121. k., 26. sz. (említi Garver, 135); vö. Sommella, P., in Civiltà del Lazio primitivo, cat. Roma 1976, 302, 20. sz., 78. t. (7. sz. eleje, Laviniumból). 25 Gran Aymerich, J. M. J., in Atti del I Congr. Internaz. di Studi Fenici e Punici I, Roma 1983, 82-84. 26 Dik, R. in Classical Antiquities in Utrecht, Groningen 1978, 27-28; Szilágyi, /. m. (11. j.) 236-237.