Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 77. (Budapest, 1992)
Trinitas in Hominis Specie. Megjegyzések az antropomorf Szentháromság-ábrázolások ikonográfiájához
(32. kép), amelyet első látásra szinte mindenki „Maiestas Domini"-ként vagy „Maiestas Christi"-ként értelmezne, ha a mellékelt felirat nem állítana egészen mást : „Omnipotens Trinitas, unus et verus Deus, Pater, Filius et Spiritus Sanctus". 53 A továbbiakban ezt a formát, amely immár az istenség mindhárom személyének adekvát megjelenési formája, egyszerűen megháromszorozzák, s így létrehoznak egy, a Grimbald evangeliariumban látható antropomorf Szentháromság-ábrázolást. A nyugati művészet számára a formát tekintve más források is szóba jöhetnek. Kantorowitz pl. a három trónoló férfi motívumát a 6-7. századi kopt művészet törekvéseire próbálja visszavezetni. 51 Ezenkívül léteztek olyan „prototípusok" is, amelyeket a későrómai imperiális művészet szolgáltatott. Közismertek azok a késő császárkori érmek, amelyek a társuralkodókat közös trónon ábrázolják. Egy 338-ból származó arany medaillonon II. Constantinus császárt láthatjuk Constans és II. Constantius között (33. kép). 55 Első pillantásra szembeötlő az a hasonlóság, amely ezt az ábrázolást néhány későbbi Szentháromság-képhez fűzi. 56 A kontinensen az antropomorf Szentháromság-ábrázolások a 12. századtól kezdve sűrűsödnek. Az egyik legkorábbi és leggyakrabban idézett példa Herrad von Landsberg Hortus Deliciarumának rajza (1170-80), amely három teljesen egyforma férfit ábrázol „en face" (34. kép). A rajz a Genezis-illusztrációk között szerepel, a „SANCTA TRINITAS" felirat világossá teszi az értelmezést. További feliratok azt is értésünkre adják, mi zajlik a képen : „post angeli casum fit de nomine consilium", ill. az írásszalagon a Vulgata szavai : „faciamushominem ad imaginem et similitudinem nostram et praesit cunctis animantibus terrae". Egy újabb felirat abban is eligazít bennünket, hogyan értelmezzük teológiailag az ábrázolást: „trinus et unus deus, trinus in personis, unus in substantia, hoc una faciès trium personarum demonstrat". 57 A képet szoros kapcsolat fűzi a már említett Jacobus barát homiliáiban szereplőhöz (30. kép), csak a tanácskozás tárgya itt az ember teremtése, ott viszont az Angyali Üdvözlet, azaz Krisztus inkarnációja, s ezen keresztül a Megváltás. A tanácskozás motívuma ebben a korszakban mind az irodalmi, mind a képi hagyomány szempontjából egyaránt fontossá vált. Hugo de Sancto Victore szavai, 58 csakúgy, mint Mechtild von Magdeburg víziója a Szentháromságról 59 ehhez a kontextushoz tartoznak. 53 Vö. Panofsky, i. h. (11. j.) 433. 31 Kantorowitz, i. h. (51. j.) 77; vö. D'Achille, i. h. (18. j.) 64, 31-33. k. 55 Toynbee, J. M. C, Roman Medallions. Numismatic Studies 5, New York 1944, 199. 50 Vö. a 34., ill. 36. képpel. E kapcsolat megértéséhez, az analógia szintjén, némi segítséget nyújthat Kantorowitz idézett tanulmánya annak az ikonográfiái típusnak a fejlődéséről, ahol az Atya és a Fiú emberi alakban, a Szentlélek pedig galamb formájában közöttük lebegve jelenik meg (/. /i. 73-85). 57 Green, R., Herrad of Hohenbourg: Hortus Deliciarum 1, London-Leyden 1979, 91; vö. D'Achille, i. h. (18. j.) 64-65. 58 „Primo dixit: In principio creavit Deus cœlum et terram. Deinde dixit: Fiat lux; hic tertio adjungit: Faciamus. In hoc vocari possunt très progressus. Vei quod melius est, accipiamus consilium Trinitatis fuisse, et per verbum plurale distinctionem personarum." (Migne, PL, vol. 175, col. 37.) 59 „ . . . Herr, dass ich in deiner vollkommenen Dreifaltigkeit habe gehört und gesehen den hohen Rat, der vor unserer Zeit ist geschehen . . . Da leuchteten die drei Personen also schöne zusammen, eine jegliche schien durch die andere zu flammen und waren doch ganz beisammen . . ." (Das fliessende Licht der Gottheit). A szöveget bővebb terjedelemben idézi Heimann, A., Trinitas Creator Mundi, Journal of the Warburg and Courtauld Institute 2 (1938) 46-47.
