Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 77. (Budapest, 1992)

Gerolamo di Benvenuto két predellaképe

ságát. Úgy gondolom, ebben a periódusban, tehát a második évtized vége felé készülhetett az itt vizsgált két predellakép. Jellemző rájuk ugyanis a szélesen és tömören megformált figura, a kerek arc, a lágyan és porcelánosan festett test, amelyet hajlékony redőzésű drapéria borít. A táj nemcsak a korábbinál pontosabb és érzékenyebb megfigyelésről tanúskodik, hanem mintegy körülöleli az alakokat, azon kifejezésbeli érlelődés jeleként, amely nemhogy kizárná, inkább feltételezi Sodorna művészetének hatását. Gerolamo biztonsággal olvasztotta festészetébe ezt a hatást, amit a fénynek fokozott szerepet juttató és természetközelibb ábrázolásmód bizonyít. Ugyanez a változás érhető tetten az Osservanza templomhoz csatlakozó Oratorio dei Santi Gherardo e Ludovico Keresztrefeszítés freskóján is (24. kép). Hasonló meggondolásokból szintén erre az időre tehetjük a sienai Santa Maria della Scala templom lunettáját a ,,XV. Gergely pápa visszatér Avignonból" jelenetével (21-23. kép), továbbá a Sienai Szent Katalin életének epizódjait ábrázoló predellát, amelynek négy alkotóeleme ma négy különböző gyűjteményben, nevezetesen Avignon, Berlin, Cambridge (USA) és Denver múzeumában van. Ahhoz, hogy az itt közölt két tábla összefüggését a Havas Madonna oltárral eleve kizárjuk, elegendő összevetni őket a Liberius pápa legendáját ábrázoló predella egykori tábláival (Firenze, Berenson-gyűjtemény, ill. Longhi-gyűjtemény; egykor London, Drey-gyűjtemény; egykor Detroit, Graham-gyűjtemény): akár az ikonográfiái programot, akár a stílusjegyeket vagy a kronológiát tekintjük, számos és alapvető az eltérés. Ezzel szemben teljes biztonsággal megállapítható, hogy a két tábla azon négy predellakép közül való, amelyek a 19. században J. A. Ramboux kölni gyűjteményében voltak. Közülük az egyik, a Szűz Mária megjelenik sienai Szent Bernardinnak (25. kép), Ipolyi Arnold 1872-es ajándékozása révén a budapesti Szépművészeti Múzeumba került.

3 Katalógusában Pigler Andor a korábbi meghatározást — Fiorenzo di Lorenzo követője — kevésbé konkrét besorolással — 16. század elejei umbriai mester — váltotta fel.

4 A képet végül Boskovits Miklós attribuálta Gerolamo di Bcnvcnutónak.

5 A Ramboux-gyűjtemény katalógusa, ahol 191-es számon, Giovanni di Pietro, lo Spagna attribúcióval szerepel a budapesti kép, feltünteti a sorozatot alkotó további három tábla témáját is. Eszerint a Szent Bernardinnal együvé tartozott és vele méretben megegyezik egy Toulouse-i Szent Lajos, egy Magyarországi Szent Erzsébet és egy Mária bemutatása a templomban. Az első két kép minden kétséget kizáróan azonosítható a magángyűjteményben levő, eddig publikálatlan és elveszettnek hitt darabokkal. A tematikai megfelelésen túl a három táblán megfigyelhető egyezések a mérettől a keret típusán és a repedéshálón át a nimbusz motívumáig terjednek. Rokon a három kép kompozíciója is a hasonló tájban elhelyezett térdeplő szenttel. Nyitott marad a kérdés, hogy melyek voltak a további alkotóelemek, és hol volt a képegyüttes eredeti helye. Az eddig megtalált három szent a ferences rendhez tar3 Tempera és olaj, fa, 33 x 44 cm, ltsz.: 38. 1 Pigler, A., Katalog der Galerie Alter Meister, Budapest 1967, 720. 5 Boskovits, M., Toskanische Frührenaissance-Tafelbilder, Budapest 1978

2 no. 26; Museum of Fine Arts Budapest. Old Master's Gallery, szerk. Tátrai V., Budapest 1991, 50.