Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)
Két koporsótöredék a 21. dinasztia idejéből
közös vonása annak felemelése és hordozása, hiszen Su maga is jnj-hr.t, vagyis az Ég hordozója. Ha a hr .t „messzeség" jelentését tartjuk fontosabbnak, akkor a napszem megszelídítésének és visszahozásának legendája kerül előtérbe mindkettőjüknél. 17 Su isten két oldalán egy-egy kosfejű 6J-lélek áll, akik segítik Su karját az ég megtámasztásakor. Mindkettejük alakja mellett a hnmw („kos") szó olvasható, tisztségük pedig nb dw3 .t, azaz „az alvilág ura", ami azt mutatja, hogy ők is a túlvilági, démoni szférákhoz tartoznak. Közéjük ékelődik egy-egy szárnyas wd3. /-szem, amelyek közül az egyik ureusz-kígyóval kombinált. A két szem mögött gazdagon megterített áldozati asztal látható. Nut lábánál a belső oldalon egy wi c ./-toll van elhelyezve, kívül pedig egy lótuszvirág, az örök élet szimbóluma zárja le a jelenetet. Mindkét jelenet tipikusan a 21. dinasztiára jellemző. E korszak előtt nem jelennek meg 18 , bár mindkét téma jól ismert már a régebbi halotti irodalomból, és ami talán még fontosabb, mindkettő központi helyet foglal el az egyiptomiaknak az életről, a halálról és a világmindenségről alkotott elgondolásaiban. A 22. dinasztia első felének végére a trónuson ülő Ozirisz és a hatalmas kígyó képének népszerűsége egy csapásra megszűnik 19 , az Ég és Föld szétválasztásának motívuma pedig — bár megmarad az ikonográfiában — az idők során átalakul, módosul. Ez a koporsókon és a hozzájuk mellékelt halotti papiruszokon megjelenő két képtípus a 21. dinasztia jellegzetes és figyelemreméltó újítása. A többi, koporsókon és papiruszokon megjelenő ábrázolás eredetét sokkal könnyebb megtalálni — a hegyből kilépő tehénistennő, a kígyón álló négy Hórusz fiú jelenetét és más ábrázolásokat az újbirodalmi királyi és nemesi sírokba helyezett Halottak Könyve és egyéb túlvilági könyvek illusztrációi ihlették. A két jelenet igen valószínűen egymással szemben helyezkedett el a hajdani koporsón, még pontosabban a Su/Nut-kép a koporsó aljának bal oldalán, a trónuson ülő Ozirisz pedig a jobb oldalon, a mellrész alatt. 20 Mint említettük, a 21. dinasztia idején mindkét jelenet gyakran helyet kap a koporsóalj oldalának regiszterekre osztott képsorai és szövegoszlopai között. A leggyakrabban a két múmia alakú koporsó kisebbikének a vállán helyezkednek el, egy vonalban a mellrésszel. Nem egy esetben fordul elő, hogy a két kép ezen a részen egymással szemben található 21 , mégpedig mindig, ha ellentétes oldalakon helyezik el őket. Az ily módon megmutatkozó rendezőelv érthetővé válik, ha hozzátesszük, hogy ezekben az esetekben mindkét ábrázolást Thot ibiszfejű alakja vezeti be, aki 17 Junker, H., Die Omni siegende, Wien 1917, 49-67 és Schenkel, W., Onuris, LÄ IV/4, 573-574. 18 te Velde, H., The Theme of the Separation of Heaven and Earth in Egyptian Mythology, Budapest 1977, Stud. Aeg. Ill, 166-167. 19 Megjelenik azonban még II. Oszorkon sírjában (Montét, P., Les constructions et le tombeau d'Osorkon II à Tanis, Paris 1947, XXIV. t.), és az ő fiáéban is (Badawi, A., ASAE 54 [1957] XI. t.). 20 A fríz kobrafejei az ilyen koporsók esetében legtöbbször a bennük fekvő múmia fejének irányába néznek. Ebben az esetben viszont éppen fordítva van, amit a Thot kezében lévő keleti égtáj hieroglifája bizonyít. Az egyiptomi temetkezési szokások szerint ugyanis a múmia feje északra nézett, így a keleti égtájnak a bal oldalán kell lennie. Az uppsalai töredéknek természetesen ugyanez a jellegzetessége: a kobrafejek ott is a láb felé néznek. 21 Például Cairo 29196, 29718, Swansea számozatlan koporsó, Besançon számozatlan koporsó, Leiden AMM 16, Uppsala VM 228, vö. Niwinski, m. 104-184.
