Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 76. (Budapest, 1992)

Giorgio Morandi a Szépművészeti Múzeumban

GIORGIO MORANDI A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN Az olasz kulturális napok keretében, 1991 májusában és júniusában, az olasz és a magyar kormány védnöksége alatt, Pier Giovanni Castagnoli, Silvia Evangelisti és Cifka Péterné rendezésében mutatta be a múzeum Giorgio Morandi kiállítását, amely nagy eseménynek ígérkezett. Morandi, mint a 20. század legtöbb külföldi művésze, nál u nk még mindig csak reprodukciókban él: tudjuk, hogy a modern művészetben kiemelkedő helyet foglal el, de kevesen ismerik a műveket, amelyek odáig elvezettek. Amilyen csöndes folyamban haladt művészete, olyan észrevétlen áramlás vitte előre hírnevét. Nehéz volna megmondani, mikortól kezdett a 20. század jelentős művészei közé számítani. A II. világháború végéig hívei körén kívül nem övezte egyöntetű elismerés hazájában. Olaszországon kívül pedig kevesen tudtak létezéséről. Pályakezdésétől fogva külföldön is, otthon is szerepelt emlékezetes bemutatókon, de sokat mond az a tény, hogy például nem vették be az 1936-os hatalmas, Modern Olasz Művészeti Kiállításba, amelyet (akkor szintén) az olasz és a magyar kormány rendezett több mint félezer műtárgyból Budapesten, s amely Carrától Modiglianiig és de Chiricótól Severiniig felsorakoztatta a neves kortársakat. Amikor a hetvenes évek elején Olaszország után a földrajzi Európa két végén, Londonban és Moszkvában is megrendezték a nagy Morandi-kiállításokat, ezek a retrospektívek végigvezettek a pálya alakulásán, de Morandi jelentőségét akkor már nem kellett felfedezni, mert a festő nagysága, képeinek vonzereje közhely lett. Hiszen az, aki korábban látta akárcsak egyetlen csendéletén a különösen egymás mellé szorított suta tárgyakat, vagy a fekete-fehér éles ellentétét felhasználó grafikákat, vagy a fakó tájképeket, hol formátlan félelem lapul az árnyékok mélyén, szóval, aki akár egyszer is rápillantott erre az egy tömbből kimetszett, homogén, ember nélküli világra, az nem felejtette el többé Morandi nevét. Ember nélküli, de ember alkotta minden, amit valaha is ábrázolt, és így az első élmény, amelyet közvetít: a hiány. A lélek, az alkotó szellem, a tárgyakat és a tájat megformáló emberi akarat nyoma ott van Morandi világában, de az ember eltávozott onnan. Az ember, Morandi kortársa, az ipari civilizáció embere, ő hagyta maga után a bádogkannát, az olajtölcsért, a zománcos bögrét, a kartondobozt, a szériában gyártott üvegvázát, borospalackot, ezeket a padlásra szorult kacatokat, melyek használatra már nem alkalmasak, kidobásra még nem érettek meg. Ugyanúgy: a tájban álló szerény raktárépület, az elfalazott udvar, az út tövében magasodó kőfal akár 19. századi helyszín is lehetne. Mégis, azonnal látszik, hogy Morandi nem a motívumhoz kisétáló tájképfestő. A budapesti kiállítás katalógusa Giuliano Briganti S'llS