Varga Edith szerk.: A Szépművészeti Múzeum közleményei 75. (Budapest, 1991)
„A betlehemi gyermekgyilkosság". Megjegyzések Raffaello és Raimondi kompozíciójához
„A BETLEHEMI GYERMEKGYILKOSSÁG" MEGJEGYZÉSEK RAFFAELLO ÉS RAIMONDI KOMPOZÍCIÓJÁHOZ Az 1970. évi szerényebb megemlékezéseket követően Raffaello születésének 500. évfordulóját a maga nemében páratlan nemzetközi aktivitással ünnepelte a művészettörténész társadalom. A legjelentősebb kiállítások, konferenciák megrendezése, és az alapvető monográfiák publikálása lezajlott ugyan az 1983-as és az azt követő év folyamán, számos kongresszusi akta, utólagos reflexió, kiegészítő tanulmány megjelentetése azonban csaknem az évtized végéig elhúzódott. Az eredmények valódi értékelése nyilvánvalóan akkor lesz majd csak lehetséges, ha a felvert por már teljesen elült, s főként annak megítélésével kell még egy ideig várnunk, hogy vajon a kétségtelen szakmai rehabilitáció mellett az ünnepségsorozat képes volt-e valamivel is hozzájárulni Raffaello — századunk antiklasszikus művészeti irányzatai által megtépázott — szélesebb körű, igazi népszerűségének helyreállításához. 1 A tudományos kutatás belső tendenciái, a művészi ízlés változásai és az esetlegesen adódó egyéb tényezők, úgy tűnik, általában az interferencia törvényszerűségeinek megfelelően viselkednek együtt: olykor erősítik, máskor kioltják egymás hatását. A századeleji morelliánus „hiperkritika" puritán szigorúságát mindvégig megőrző Oskar Fischel „lesoványított" Raffaello képének „hizlalásához" már a következő generáció művészettörténészei hozzákezdtek — s az „inga visszalendülésének" mozgását az évforduló és az ünnep lélektana láthatóan jótékonyan elősegítette. 2 Mind a jubileum előtti, mind az azt követő évtized Raffaello-kutatásának egyik középpontjába, érthető okból, rajzainak újravizsgálata került: ez a terület kínálta ugyanis egyrészt a leggazdagabb értékelhető —• vagy újraértékelhető — anyagot, másrészt termékeny kihívást jelentett a 60-as évektől a művészettörténet más területein is fellendülő rajzkutatás számára, mintegy próbakövet kínálva a műértés új eszközeinek, módszereinek látványos kipróbálására. Bár a kutatók áttekintették Raffaello teljes rajzœuvre-jét, a vizsgálódások fókuszának elsősorban Raffaello korai és késői periódusa tekinthető: az a két terület, a stíluselemzés számára egyformán bonyolult problémákat kínáló rajzanyagával, melyet — a brit szakirodalom sajátos terminológiáját hasz1 S. Ferino Pagden és G. Passavant helyzetfelmérése „post festa". öt évvel az évforduló után tanulságos, de igen vázlatos képet tud még csak felrajzolni az évforduló mérlegeként, 1. Kunstchronik 41 (19X8) 193-246. - L. C. Gould alapvető fontosságú tanulmányát: Raphael versus GiuUo Romano: the swing back, Burlington Magazine 124 (1982) 479-487.
